Kukacos csokoládét videóztak le egy magyarországi Tescóban

Tesco, angliai székhelyű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, áruház, bevásárlóközpont, illusztráció
Budapest, 2022. február 12. A Tesco egy angliai székhelyű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc egyik budapesti üzletének cégfelirata az egykori Magyar Kábel Művek ipari épületeinek átlakításával 2006-ben megnyitott Újbuda Center Bevásárlóközponton, a főváros XI. kerületében, a Budafoki úton. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Kukacok mászkáltak a Tesco tatabányai hipermarketjében kiállított Lindt csokoládékon a közösségi médiára feltöltött videó szerint. Az érintett áruház időközben reagált a szóban forgó videóra.
Vágólapra másolva!

A Kemma.hu megkereste az érintett üzletláncot kérdéseivel, ahonnan gyorsan válaszokat is kaptak. Mint válaszukban írták,

a videóban látható termékeket azonnali hatállyal eltüntették az eladótérből, és meg is semmisítették őket.

Ezt követően a tatabányai áruházban fertőtlenítő takarítást végzett a személyzet.

Hozzátették, hogy a videón látható termék beszállítójával nem csak a tatabányai, hanem az ország összes üzletében együttes vizsgálatot tartanak, annak érdekében, hogy máshol se fordulhasson elő hasonló eset. A válaszaikat azzal zárták, hogy szerződött kártevőirtó partnerükkel még aznap átvizsgálják a teljes tatabányai üzletet.