Később indulhat a kötelező visszaváltási rendszer a gyártók lobbitevékenysége miatt

MOHU
Budapest, 2023. november 28. A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. palackok visszaváltására szolgáló automatáinak sajtóbemutatója a vállalat budapesti bemutatótermében 2023. november 28-án. Az új visszaváltási rendszerrel a 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé emelkedhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya. MTI/Hegedüs Róbert
Vágólapra másolva!
Nem indul el 2024. január elsején a kötelező visszaváltási rendszer, mivel a gyártók lobbitevékenysége akadályozza a betétdíj bevezetését. A volt köztársasági elnök, Áder János elmondta, hogy a PET-palackok és alumíniumdobozok kötelező visszaváltása csak fél évvel később, 2024. július elsejétől indul.
Vágólapra másolva!

A gyártók lobbitevekénysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése, január helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén Budapesten.

2023. július 1-jén indult el a Mol vezetésével a hulladékgazdálkodási koncesszió, a betétdíjas rendszer elindulását pedig 2024. január elejére tervezték - írja a Világgazdaság.

A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. a napokban bemutatta a palackok visszaváltására szolgáló automatákat Forrás: MTI/Hegedüs Róbert

Jövő év elejétől azonban a polcokon párhuzamosan lesznek elérhetők az 50 forintos betétdíjra jogosító kóddal ellátott termékek és azok, amelyeken ezek még nem szerepelnek.

Ez problémákat okozhat a fogyasztóknak.

Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy az automaták csak az ép minőségű PET-palackot, fémdobozokat tudják elfogadni, így el kell felejteni a „tapossa laposra" gondolkodást.

Az uniós előírások szerint Magyarország 90 százalékra növeli az üveg-, az alumínium- és PET-palackok visszagyűjtési aranyát.