Megújul az ország egyik legnagyobb temploma

egyházi épület ÉPÜLET épület belső épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA oltár TÁRGY templom, Pápa, pápai Szent István vértanú-templom, Felújítják az ország második legnagyobb templomát
Pápa, 2021. szeptember 28. A pápai Szent István vértanú-templom oltára 2021. szeptember 28-án. Jövő tavasszal megkezdődik a pápai katolikus nagytemplom megújítása. Elsőként a templom külseje újul meg, a tervek szerint 2023 tavaszára. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
A felméréseket követően megkezdődik a pápai Szent István vértanú templom, vagy más néven Nagytemplom rekonstrukciója. A templom napjainkban igen rossz állapotban van, a rekonstrukció első ütemében statikailag kell megerősíteni az ország egyik legnagyobb templomát, illetve a födémet is rendbe kell tenni. Csak ezt követően kezdődhet meg a homlokzat felújítása.
Vágólapra másolva!

Már felállványozták Pápa egyik legfontosabb épületét, a város kéttornyú későbarokk-copf stílusú nagytemplomát, amely 1774 és 1786 között épült, Fellner Jakab tervei alapján.

Két évvel ezelőtt jelentették be, hogy jelentős kormánytámogatásból kívül-belül megújul a Nagytemplom, az eltelt időben az épület teljes körű felmérését végezték a szakemberek, valamint előkészítették a felújítást.

A plébániatemplom szerkezeti megerősítésére 2023. július 21-én örökségvédelmi engedélyt kapott a főegyházmegye, miután a templom felújításának I. ütemében az eredetileg tervezett felújítási munkákat megelőzően - statikus szakvélemény alapján – szerkezetmegerősítési feladatokat kell elvégeznie a kivitelezőnek. A templom falazott szerkezeteiben (a falakon, boltöveken, boltozatokon, padlástérben) jelentős mennyiségű, különböző méretű (akár több centiméteres) repedéseket találtak.

Kívül-belül felújítják a pápai Szent István vértanú templomot Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Elodázhatatlanná váltak a következő munkálatok: a hajó, a szentély és a toronysisakok tetőzetének megerősítése, a falak és a boltozatok falban vezetett feszítőkábeles megerősítése.

Az épület födémszerkezete is megerősítésre szorul, ennek során jelentős mennyiségű faanyag cseréjére és acél megerősítésre van szükség. A munkák várhatóan a jövő év első felében fejeződhetnek be, amivel párhuzamosan a homlokzat megújítása is megkezdődhet - írja a Magyar Építők.

Nagy jelentőségű épületről van szó, amely nem csak művészeti, kulturális értéket képvisel, hanem a hívőközösség számára is nélkülözhetetlen. A templom környéke az elmúlt 10 évben nagyon sokat változott, megújult a Fő tér, az Esterházy-kastély, újjáépült a kastélykerítés, ennek a folyamatnak a betetőzéseként is értelmezhető a templom megújulása.