Több millió dollárral a listaáron felül kelt el Elton John Atlanta-i háza

Elton John
Vágólapra másolva!
Alig néhány héttel azután, hogy eladóvá vált, 7,225 millió dollárért (2.5 milliárd forint) máris új tulajdonosra lelt Elton John atlantai otthona. Ez az összeg mintegy 45 százalékkal több, mint a kért ár.
Vágólapra másolva!

A Can you feel the love tonight című dal énekese, Elton John, aki elsősorban Angliában él, évtizedek óta ezt az ingatlant használta amerikai otthonául. A lakást 4,995 millió dollárért (1,8 milliárd forintért) szerette volna eladni, miután nemrég fejezte be búcsúturnéját.

Elton John Forrás: Getty Images via AFP/2019 Getty Images/Kevin Winter

Chase Mizell, az Atlanta Fine Homes Sotheby's International Realty ügynöke nem volt hajlandó azonosítani a vevőt, de elmondta, hogy helyi lakos, és készpénzzel fizette ki a 7.225 dollárt.

"A négy hálószobás ingatlant úgy árazták be, hogy felhívja magára a figyelmet, és ez be is jött" - nyilatozta Mizell. Már rögtön az elején rengeteg volt az érdeklődő. A kifizetett összegnek köszönhetően ez lett a legdrágábban eladott társasházak egyike Atlantában. A legdrágább a St. Regis Atlanta egyik társasházi lakása volt, amely 2019-ben valamivel kevesebb mint 14 millió dollárért kelt el.

A körülbelül 1.255 négyzetméteres rezidenciát sok év alatt rakták össze. Az angol énekes, aki olyan slágerekből ismert, mint az "I'm Still Standing" és a "Candle in the Wind", 1992 körül vásárolt egy nagyjából 232 négyzetméteres ikerházat a Park Place on Peachtree-ben. A következő évtizedek során további öt lakást vásárolt az épületben, miután felfedezte, hogy Atlantába könnyű be- és kirepülni, amíg turnézott.

A város látképeire néző lakásban edzőterem, masszázsszoba és egy ókori, ónixba burkolt elsődleges fürdőszoba található.

A rezidencia tágas, de rendhagyó alaprajzú, nagy terekkel, amelyeket John a fotógyűjteménye bemutatására használt.

Az 1980-as években épült Park Place épületben mintegy 250 lakás található, és Mizell szerint a legrangosabbak közé tartozik Atlantában.

Az ingatlant az Origo korábban már bemutatta, a képeket itt nézheti meg.

Forrás:Mansion Global