Újabb üzletlánc jelentett be december 24-i zárva tartást

jysk, áruház, bútoráruház, bútor
Budapest, 2018. április 22. A JYSK bútoráruház a X. kerület Sibrik Miklós út 30-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
December 24-i zárvatartással és előrehozott béremeléssel készül a JYSK dán kiskereskedelmi lánc az év végére. Az üzletek a Jysk-nél 2018 óta, azaz idén hatodik éve tartanak zárva karácsonykor országszerte, áll az üzletlánc Origóhoz eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

A Jysk 94 áruháza országszerte zárva tart december 24-én, ezzel segítve, hogy a munkatársak pihenni tudjanak a megfeszített ünnepi időszakban. A karácsonyig tartó pár hét az egyik legforgalmasabb időszak a kiskereskedelemben, ezért a vállaltnál idén is, már a hatodik egymást követő évben zárva tartanak az áruházak december 24-én.

A Jysk áruházai december 22-én és 23-án lesznek nyitva, az ünnepek után pedig először december 27-én nyitnak ki.

"Azon dolgozunk, hogy a munkavállalók hosszú távon tervezzenek velünk, ebben pedig a skandináv vállalati kultúránk is sokat segít. Igyekszünk tudatosan reagálni a munkavállalói igényekre, és fenntartani azt a munkahelyi légkört, amiben a kollégák jól érzik magukat. Ezért idén hatodik éve december 24-én bezárnak az áruházaink, hogy az üzletekben dolgozó kollégák is otthon készülhessenek a karácsonyra és pihenhessenek egy rendkívül megfeszített időszak végén" – mondta Nyeste Ági, a vállalat Magyarországért, Görögországért és Ausztriáért felelős Head of HR managere.

A vállalat egyik budapesti áruházának bejárata egy korábbi felvételen Forrás: MTI/Róka László

A Jysknél jelenleg 94 üzletben dolgoznak a munkatársak, az áruházak száma pedig még idén kettővel nő.

Az áruházi munkatársaknak a cég közlése szerint 2023 december elsejétől átlagosan 20 százalékkal emelkedik majd a fizetésük.

2022 januárja óta összességében a Jysk-áruházakban dolgozók bére átlagosan 45 százalékkal nőtt.

A cégnek Magyarországon a kiskereskedlemi üzletágban több mint 800 aktív munkavállalója van, és az üzletnyitások is folyamatosak: 2023 decemberében még további két új áruház nyílik meg, de folyamatosan újulnak meg a meglévő üzletek is.