Erre senki nem számított, szinte minden vásárlót érint a Tesco döntése

Tesco, angliai székhelyű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, áruház, bevásárlóközpont, illusztráció
Győr, 2017. szeptember 8. A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A magyar Tesco közleményében a csirkemellfilé vásárlási mennyiségének korlátozásáról ír. A tájékoztatóból kiderül, hogy a vállalat döntését arra alapozza, hogy az Árfigyelő adatai szerint augusztus óta náluk a legolcsóbb a csirkemellfilé, ezért a fokozott vásárlói érdeklődés miatt döntöttek a mennyiségi korlátozásról. Más, korábban az árstop alá eső termékeket is érint a döntés.
Vágólapra másolva!

A csirkemellfilét is magukban foglaló ex-árstopos termékek igen kedvező ára miatt ezekre az árucikkekre nagy az érdeklődés,

a Tesco ezért október 12-től korlátozást vezetett be az egyszerre vásárolható mennyiségekre vonatkozóan

- írja tájékoztatójában az áruházlánc.

A limit mind a versenytársak korlátozásaihoz, mind pedig a hatósági árak idején engedélyezett mennyiségekhez képest magasabb, és bőven fedezi a háztartások heti igényét - jelzik.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A vállalat jelzése szerint az ugyanazon termékkör árain mért inflációs adatok is azt támasztják alá, hogy a beszerzési árak növekedéséhez képest az áruházlánc értékesítési árainak emelkedése a július-szeptemberi hónapokban 2,8-3,8 százalékponttal volt alacsonyabb, a különbséget pedig a Tesco kedvezményes árak formájában a vásárlóknak adta át. Emellett több mint 600 – piros körrel jelölt – árucikkre a Tesco tavaly óta árgaranciát is vállal, ami azt jelenti, hogy ezeknek a gyakran keresett, illetve alaptermékeknek az árát az áruházlánc üzleteiben és online felületén is alacsonyan tartja.

Arról ugyanakkor egyelőre nincs információ, hogy a csirkemellfilére illetve az áruházlánc által más termékekre is bevezetett korlátozásnál mekkora az a mennyiség, amekkorát egyszerre egy vásárló megvehet a boltban. A Blikk úgy tudja, hogy nagyobb, mint amekkora a hatósági árak idején volt.