Ez Nagy-Britannia pokoli városa, ahol mindennapos a késelés, vandálkodás és a rablás

Coventry, UK , város
Coventry a levegőből
Vágólapra másolva!
Egy brit várost "szarfészeknek" neveztek el a lakosai, akik arról panaszkodtak, hogy a késelés, vandalizmus és a rablás mindennapos az utcákon. Egy Youtuber, aki az Egyesült Királyság városait és településeit járja, felfedezőútjai során belebotlott ebbe a városba, amit ő szelídebben csak csúnyának, idétlennek nevezett, és aminek a második világháborús múltja borús jövőt vetít előre.
Vágólapra másolva!

A youtuber férfi az Egyesült Királyságban járva eljutott a Nyugat-Midlandsben található Coventry-be, ahol a látvány sokkolóan hatott rá. Pedig

állítólag ez a szigetország leggazdagabb történelmi múlttal rendelkező városa.

Coventry a levegőből Forrás: Youtube

A 20. század végére és a 21. század elejére azonban nagyon megváltozott a város arculata, szinte már rá sem lehet ismerni egykori virágzó korára. A hanyatlás jelei az 1970-es években kezdtek érezhetővé válni, majd az 1980-as évekre a szigetországban Coventry-ben lett a legmagasabb a munkanélküliek aránya. 2006-ra gyakorlatilag befejeződött az autógyártás a városban.

Egy gördeszkás férfi azt mondta Wendallnak, hogy a város "sokkoló" és "durva".

A városban ugyanis mindennaposak az erőszakos cselekmények és a rablások. Wendall sétált egyet a városközpontban, ahol számos bezárt üzletre bukkant. A továbbiakban Wendall felhívta a figyelmet a város "csúnya" jellegére, amit a második világháborúnak köszönhet. Az akkori ipari fellegvárat a második világháború idején a Luftwaffe erőteljesen bombázta. Coventry – London, Hull és Plymouth mellett – az egyik legsúlyosabb háborús károkat szenvedett város volt Nagy-Britanniában.

A város mai építészeti összképét az új és a megmaradt régi épületek keveréke adja. Az utcákon döbbenetesen sok hajléktalan él, közülük is a többség már legalább négy éve.

- tette hozzá Wendall.

Meglepő módon azonban nem minden itteni lakos ennyire kritikus a várossal szemben. "Habár sokan szarfészeknek hívják, valójában mégsem az" - nyilatkozta egy lakos. Egy másik férfi egy bezárt bolt előtt állva azt mondta, hogy Coventryben "semmi rossz nincs". Néhányan arról beszéltek, hogy izgatottan várják az itteni újabb körös fejlesztéseket, amikre állítólag nagy esély is mutatkozik.

A belvárosban bevásárló körzetet alakítottak ki, ahol jórészt csak a gyalogosforgalom van. Ez az újszerű megoldás első volt Európában.

Emellett pedig nagyon sokszínű a város kultúrája is. Itt épült fel Nagy-Britannia első városi színháza, a Belgrade Theatre. Az egész világon ismert a Coventry Carol című karácsonyi dal, amely a 16. században keletkezett. A dal eredetileg a The Pageant of the Shearmen and Tailors című, a Máté-passió történetéhez kapcsolódó misztériumjáték része volt. A dal népszerűségét bizonyítja, hogy számos előadóművész feldolgozta és előadta.

Coventry napjainkban elismert és színvonalas zenei események színhelye. Ilyen például a Coventry Jazz Festival és a Godiva Festival.

Órajáték a Broadgate-en, Peeping Tom itt még lát, sőt néz! Forrás: Wikipédia

Wendall városbemutatója

Forrás: Daily Star