Ijesztően emberszerű robotok kezdtek el dolgozni az egyik legnagyobb vállalatánál

digit, robot, amazon
Vágólapra másolva!
Emberszerű robotokat tesztel a világ legnagyobb online kiskereskedelmi vállalata, az Amazon. A robotok egyelőre az amerikai raktáraikban kezdtek el dolgozni, kísérleti jelleggel, és a cég nem is titkolja, hogy hosszabb távra tekintve, ez is egy újabb lépés a műveletek mind teljesebb automatizálása terén.
Vágólapra másolva!

A Digit nevű robot teljesen emberszerű: karjai vannak, az emberhez hasonló módon képes megragadni és mozgatni tárgyakat. Még csak nem is kerekeket, hanem lábakat használ a mozgáshoz. Scott Dresser, az Amazon Robotics munkatársa ennek jelentőségével kapcsolatban a BBC-nek elmondta, hogy ez lehetővé teszi a humanoid robot számára, hogy "megbirkózzon a lépcsőkkel illetve olyan helyekkel a létesítményünkben, ahol fel-le kell mozogni".

A vállalat azt állítja, hogy a robotok alkalmazása az alkalmazottak munkaidejének - annak egy részének - felszabadításáról szól, annak érdekében, hogy jobban teljesítsenek.

Az alábbi videóban Digit humanoid robot látható munka közben:

A vállalati szakszervezetnél azonban nem ennyire derülátóak. Kommentárjukban megjegyzik, hogy az Amazon "évek óta robotként bánik emberi alkalmazottaival". Emlékezetes, hogy a vállalatot korábban sok támadás érte a raktári dolgozókkal kapcsolatos bánásmód miatt. Az Origo beszámolt arról, hogy állítólag a munkavállalók annyira félnek a vállalati teljesítményértékeléstől, hogy sokan inkább üvegbe vizelnek, mert a mosdó túl messze van munkavégzési posztjuktól. Egy tavaly kiadott jelentésből pedig kiderült: 2021-ben az Amazon dolgozói az amerikai raktármunkások egyharmadát tették csak ki, mégis a teljes iparágban bekövetkezett sérülések 49 százalékát ők szenvedték el. Elemzések szerint a vállalat dolgozói kétszer akkora valószínűséggel sérülnek meg súlyosan, mint más cégek munkásai.

A dolgozók most attól tartanak, hogy az automatizáció növelésével és a robotizáció elterjedésével a vállalatnál lassan, de biztosan megindulhat az emberi munkavállalók létszámának csökkentése. A cég szerint azonban alaptalan a félelem attól, hogy a robotok egyszerűen elveszik a raktárban dolgozók munkáját. Az Amazon azt állítja,

az általa bevezetett robotrendszerek több százezer új munkahely létrejöttéhez járultak hozzá közvetetten, valamint 700 olyan új, szakképzettséget igénylő munkakört hívtak életre, melyek korábban nem léteztek a vállalatnál.

A technológiai óriáscég szerint mintegy 750 ezer robot dolgozik jelenleg is együttműködésben az emberekkel az Amazon telephelyein. Az Amazon Robotics másik munkatársa, Tye Brady pedig egy sajtótájékoztatón azt mondta, kizártnak tartja, hogy az emberek teljesen nélkülözhetőkké váljanak. Rájuk ugyanis a "magasabb szintű döntések" meghozatalánál ugyanúgy szükség van.