Megdöbbentő bejelentés: kísértetek látogatták a Playboy-villát

Otthon, Hugh Hefnerrel együtt árulják a legendás Playboy-villát / Álomotthonok - A legendás Playboy villa
A villa híres volt partijairól
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy kísérteties jelenségek játszódtak le annak idején a Playboy-villában, amelyek alaposan megijesztettek több ott élő modellt is. Legalábbis erről számolt be két, egykori Playboy-nyuszi az amerikai sajtónak.
Vágólapra másolva!

Bridget Marquardt és Holly Madison részletesen mesélt természetfeletti élményeiről, amelyeket még Hugh Hefner Playboy-villájában éltek át. Madison azt állította egyik interjújában a Nylon Magazinnak, hogy az a hét év, amíg ott élt, igen izgalmas volt számára, amibe a paranormális jelenségek is beletartoztak.

Nem tudta megmagyarázni az okát, de

számos alkalommal nyíltak ki maguktól az ajtók, rengetegszer nézett ösztönösen a háta mögé, mert azt érezte, hogy követi valaki, emellett a tárgyak is, amiket letett a kezéből, később teljesen más helyeken bukkantak fel.

Bridget Marquard szintén hét évet töltött a kastélyban, és folyton arról beszélt, hogy egy régi energia jelenlétét érzi a házban, de konkrétabban nem tudta körülírni. Egyik alkalommal azonban egy jelenést látott egy fekete, hosszú hajú vékony nőről, aki a szekrénye előtt állt, és ami a legérdekesebb volt a számára, hogy modern pólót és farmernadrágot viselt.

A Playboy-villa egykor híres volt partijairól Forrás: AFP/2015 Getty Images/Charley Gallay

Azután nem találkozott ezzel a lénnyel, viszont egy rejtélyes erő onnantól kezdve folyamatosan kísértette őt. Bridget rettenetesen félt és nem mert egyedül maradni egy másodpercre sem. Ám ez mégis megtörtént. Ekkor nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor is elüvöltötte magát, hogy: Mit akarsz tőlem?

Ebben a pillanatban maximális hangerőn bekapcsolt a televízió, Bridget pedig kiszaladt a szobából. Az eset után azonban elmúlt a lány félelme, és meg akarta tudni a rejtély okát - írja a Promotions.hu.

Sok időt töltött elbújva abban a fürdőszobában, amit senki sem használt a házban, és ezen a helyen próbált kapcsolatba lépni azzal a lélekkel, aki a frászt hozta rá eleinte. Kommunikációjuk eljutott arra a szintre, hogy amint eldöntendő kérdésekre kapott választ, vagy figyelmeztetést, akkor a vécé magától leeresztette a vizet. Az esetleg további fejleményekről azonban nem áll rendelkezésre semmilyen információ.