Hihetetlen, de a számok nem hazudnak: veszteséges lett a Lidl

Lidl,Store.,Lidl,Company german,symbol
Logo of Lidl store. Lidl company sign - German global discount supermarket chain
Vágólapra másolva!
76 millió fontos, adózás előtti veszteséggel zárta a február 28-án véget ért pénzügyi évet a német hátterű Lidl diszkontlánc brit szárnya. Az előző pénzügyi évre még 41,1 millió font nyereségről jelentettek.
Vágólapra másolva!

A Lidlnél a költségek emelkedésével magyarázták a számokat, valamint azzal, hogy a korábban megugró brit infláció őket és vásárlóikat sem kímélte. A cég értékelése szerint mindent megtettek azért, hogy vásárlóiknak a lehető legalacsonyabb árakat biztosítsák a nehezebb helyzetben is, ez pedig költségeik emelkedésével járt.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Ryan McDonnell, a brit Lidl vezérigazgatója elmondta: az egész kiskereskedelmi szektort érinti a magas infláció, ez alól ők sem kivételek. Részben az inflációs hatásnak köszönhető, hogy értékesítésük ugyanakkor 18,8 százalékkal, 9,3 milliárd fontra nőtt, a cég vezetője szerint pedig piaci részesedésük is nagyobb lett az egy évvel korábbihoz képest.

Az éves veszteség nem azt jelenti, hogy a brit Lidl bajban lenne. Ahogy az Origo megírta, a brit kiskereskedelmi piacon a két nagy német hátterű diszkontlánc, a Lidl és az Aldi, az elmúlt években egyre komolyabb kihívója lett az ottani hagyományos piaci szereplőknek, részben a legnagyobbnak számító Tescónak. A Lidl pedig továbbra is komoly beruházásokat valósít meg illetve tervez az Egyesült Királyság piacán.