Formás fenekével őrjítette meg a futballszurkolókat egy dögös influenszer

Daniella Motta
Vágólapra másolva!
Egy dögös brazil influenszer hölgy bevállalta, hogy egy futballmeccs közben megmutatja formás popsiját a publikumnak - több mint 10 millió forintnak megfelelő összeg ütötte érte a markát.  
Vágólapra másolva!

A brazil influenszer, Daniella Motta nem rendelkezik még túlzottan sok követővel a közösségi médiában, de máris bebizonyosodott, hogy nagyon hűségesek a hódolói, ugyanis nem akármilyen ajánlatot kapott az egyiküktől.

A követő felajánlotta neki, hogy 30 ezer dollárt, vagyis nagyjából 10,6 millió forintot kap azért, ha egy focimeccsen megvillantja a fenekét – ő pedig igent mondott a felkérésre.

A mindössze 21 éves Daniella Motta az Estádio da Ressacada futballstadionban egy focimeccs kellős közepén a zsúfolt lelátók előtt a nézőtéren lehúzta a shortját, és megmutatta a kamerának a fenekét - írja a Promotions.hu.

Az influenszer elmondta: sosem hitte volna, hogy egyszer egy focistadion lesz a helyszíne egy ilyen intim fotónak, de összességében váratlan és vicces volt számára az élmény, szóval ezek alapján egy kicsit sem bánta meg, hogy 30 ezer dollárért villantott egyet a meccsen.

(Cikkünk kiemelt képe illusztráció!)