Idén már tizenötmillió elektromos autó eladást várnak

vietámi elektromos autó
Hanoi, 2023. augusztus 17. VinFast elektromos autó a vietnami fővárosban, Hanoiban 2023. augusztus 17-én. Az elektromos járműveket gyártó vietnami társaság részvényeit augusztus 15-én vezették be a New York-i elektronikus tőzsdére, a Nasdaqra, és a tőzsdei értéke elérte a 85 milliárd dollárt, szemben a Ford 48 és a General Motors 46 milliárd dolláros értékével. MTI/EPA/Luong Thai Linh
Vágólapra másolva!
A Gartner elemzői arra számítanak, hogy 2030-ra az elektromos járművekre esik az autóeladások több mint fele.
Vágólapra másolva!

Az elektromos személyautók (villanymotoros és plug-in hibrid) szállításai idén mintegy harmadával nőnek tavalyhoz képest, és megközelítik a 15 milliót – derült ki a Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzéséből. A vállalat honlapjára felkerült előrejelzés szerint jövőre a növekedés 19 százalék lesz, csaknem 17,9 millióra. Az összes elektromos jármű eladása (ebbe bele tartoznak a kisteherautók, illetve ipari gépek is) 18,45 millió darab lehet jövőre.

A csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) kiszállítása idén mintegy 11 millióra nő a tavalyi 9 millióról, a plug-in hibrid (PHEV) autóké a tavalyi 3 millióról idén 4 millióra emelkedik

– írták. A Gartner elemzői arra számítanak, hogy 2030-ra az elektromos járművekre esik majd az autóeladások több mint fele.

VinFast elektromos autó a vietnami fővárosban, Hanoiban 2023 augusztusában Forrás: MTI/EPA/Luong Thai Linh

Vagyis az alternatív hajtású autók előretörése megállíthatatlan, ugyanakkor tendencia, hogy a prémium kategóriában egyre keresettebbek a hagyományos robbanó motorok, tekintettel arra, hogy a e-autók eladásainak növekedését képtelen követni a töltő infrastruktúra, így bizonyos helyzetekben rendkívül kényelmetlenek az elektromos autók. Ráadásul egyre világosabbá válik a fogyasztók számára is, hogy az alternatív hajtású járművek ökolábnyoma nem feltétlenül kisebb, a robbanómotorosokétól. Az viszont tény, hogy helyben zéró a károsanyag kobocsátásuk.

Az előrejelzések alapján 2027-re egy BEV átlagára megegyezik majd egy hasonló méretű belső égésű motoros autóéval

– ami valódi eladásrobbanást hozhat. 2030-ra azonban az áramtermelés és a hálózati kapacitás akadályozhatja az elektromos járművek további tömeges terjedését, ártól függetlenül.