Szakácskönyv készült a világ egyik legismertebb társasjátékához

catan, szakácsköny, étel
Szakácskönyv készült a Catanhoz
Vágólapra másolva!
A világ egyik legismertebb társasjátéka a Catan, melynek első változata a Catan telepesei 1995-ben jelent meg. Klaus Teuber játéktervező mára klasszikussá vált darabja azóta számos újrakiadás, tematikus variáció, feldolgozás, kártya- és kockajáték átírat formájában kapható a boltokban. Most pedig hivatalos szakácskönyv jelent meg a Catanhoz, melynek receptjeit a játékban elérhető különféle nyersanyagok ihlették.
Vágólapra másolva!

A világszerte ismert játék az egyik legstabilabb brand a színes és egyre nagyobb társasjátékpiacon még napjainkban is. Külön tudományos igényű tanulmány készült arról, hogy a játék 1995 és 2019 között hogyan járullt hozzá ahhoz, hogy a társasjátékozás dollármilliárdos iparággá nőtt Amerikában, de alighanem más nagy piacokra tekintve is hasonló elemzéseket lehetne készíteni. Az pedig szinte már közhely, hogy a koronavírus-járvány felerősítette a társasjátékozás amúgy is épp kiteljesedő reneszánszát, így nem meglepő, hogy a Catan-játékoknak is az egekbe ugrottak az eladásai.

Klaus Teuber (balra), a Catan telepesei játék tervezője játszik az esseni szakvásáron szerzeményével 2015-ben, amikor egy világrekord- kísérlet keretében 1000 résztvevő játszott a kiállításon egyszerre a klasszikus változattal Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Roland Weihrauch

Kapu egy izgalmas hobbihoz

Az idén 28 éves franchise darabjai sokak számára napiankban is az úgynevezett belépő játékokat jelentik az asztali játékok világába. Vagyis olyan darabok, melyek viszonylag könnyen tanulható szabályokkal rendelkeznek, ugyanakkor valódi döntési lehetőséget kínálnak a játékosoknak, és az egyénileg meghozott döntések hatással vannak a játékos-, azaz a versenytársak további döntési lehetőségeire. Az élmény kulcsát megjelenésekor az jelentette, hogy a Catan egészen mást mutatott (és mutat) a nagyon egyszerű és valódi döntési lehetőséget nem jelentő dobj és lépj mechanikájú játékokhoz képest, miközben a játékosnak azt az érzést kölcsönözte, hogy valóban egy középkori birodalmat menedzselhet.

Közeli asztalkép az 1995-ös klasszikus változatról Forrás: dograapps / Pixabay

Az elmúlt nagyjából három évtizedben persze rengeteg kiváló játékkal bővült az asztali társasjátékok kínálata, és sokak szerint a Catan nem öregszik szépen, mert vannak már nála jobb belépőjátéknak, az igazán komoly összetett játékokról, az elmúlt egy-másfél évtized slágertermékeiről már nem is beszélve. Akár egyetért valaki ezzel az állítással, akár nem, a Catan hatását és jelentőségét a modern asztali játékok világában akkor sem lehet elvitatni.

De hogyan lesz ebből szakácskönyv?

A Magyarországon is sok család kedvencének számító stratgéiai játékban a játékosok arra törekszenek, hogy egy lakatlan sziget mezőit elfoglalva építsék kicsiny birodalmukat. A mezők valamilyen nyersanyagot biztosítanak ehhez: ércet, gyapjút, fát, téglát, gabonát. Persze a játék későbbi változataiban ezek a nyersanyagok az adott témákhoz igazodóan állnak rendelkezésre (például az emberiség őskorában játszódó átíratban kova, csont, bőr, és hús léptek ezek helyére), de a most kiadott hivatalos szakácskönyvben az eredeti nyersanyagok ihlette recepteket találni, legalábbis ezt ígérik a szerkesztők az APNews beszámolója szerin.

Báránybecsinált téglával, vagy tűzön sült banáncsónakok legyen a vacsora?

Bár számítógépes játékok ihlette szakácskönyvek már készültek, ez az első szakácskönyv, ami társasjáték alapján jelenik meg. Ráadásul ez egy tényleges receptkönyv, nem csak egy termék vagy ajándéktárgy a Catan nevével, hanem olyan valódi ételleírásokat tartalmaz, melyeket bizonyosan érdemes elkészíteni - foglalta össze megközelítésüket Casie Vogel, a könyvet gondozó Ulysses Press szerkesztőségi alelnöke. Ennek megfelelően a szakácskönyvben többféle kategóriában találhatók receptek. Készíthetők Catan-ételek gyors nassoláshoz, vagy akár - természetesen - a játék melletti egész estés lakomákhoz is.

A szakácskönyvben bárányhúsos ételek leírásai is helyet kaptak, melyekkel a gyapjúra utalnak a szerkesztők, de olyan receptek is szerepelnek benne,

melyekhez tényleg téglát kell használni a szakácsoknak.

Az ércekre az öntöttvas serpenyőkkel utalnak a szerkesztők, az ezek használatához írt "téglás" receptek közül a Chicken Under a Brick-et (Csirke téglaágy melege alatt) valaki már el is készítette a könyv alapán. Így néz ki a frissen sült téglás Catan-témájú csirkemelles főfogás:

De ez még nem minden. A játékban különleges jelentősége van annak, ha valaki hetest dob, ezért a receptek között egy hét összetevőből álló mártás leírása is megtalálható. A készítők gondoltak azokra is, akik vegán vagy épp gluténmentes étrendet kövvetnek.

– nyilatkozta Kelli Schmitz, a játékcsaládot fejlesztő Catan Studio márkafejlesztési igazgatója, amikor arról kérdezték, miért támogatták a hivatalos Catan-szakácskönyv elkészültét.

A kötet angol nyelven érhető el, magyar nyelvű kiadásról egyelőre nincs hír.