Hihetetlen számokat közölt a Lidl

lidl
lidl
Vágólapra másolva!
A Lidl Magyarország legutóbbi gazdasági éve jelentős, de az élelmiszerinflációs szinttől elmaradó árbevétel növekedést hozott. 2022-es üzleti évben a növekvő piaci részesedés mellett csökkenő adózás utáni eredménnyel zárta az évet a vállalat.
Vágólapra másolva!

A 2022-es gazdasági évben a KSH adatai szerint az élelmiszerek áremelkedése átlagosan
31,5 százalékos volt. A Lidl a beszerzési árak emelkedése ellenére, a csökkentett árrés és haszon mellett számos egyéb előnyt biztosított vásárlói számára annak érdekében, hogy segítse a magyar családokat, és a lehető legjobb árakat nyújtsa számukra - áll a vállalat közleményében.

Ennek értelmében, tekintve a hivatalosan közétett beszámolókat, egyértelműen elmondható, hogy a Lidl kevésbé hárította át a háború, valamint az energia árak emelkedéséből fakadó többletköltségeket, védve ezzel is a magyar fogyasztók érdekeit - írják.

A vásárlók által leginkább kedvelt áruházlánc jelenleg 3,5 millió magyar háztartás első választása a mindennapi bevásárláskor Forrás: Lidl Magyarország

Az elmúlt gazdasági év során a vállalat az árstop révén több mint 19 milliárd forint költséget vállalt át a magyar családoktól, míg ugyanezen időszakban a megfizetett különadó mértéke, a megelőző év több mint duplájára emelkedve, 36,9 milliárd forint adókötelezettséget jelentett.

A terhek megfizetését követően a növekvő piaci részesedés ellenére is a vállalat 2021-es gazdasági évben elért eredményénél 24 százalékkal kevesebb, 25,2 milliárd forint nyereséget könyvelhet el.

A Lidl az elmúlt gazdasági év során piaci részesedését a kedvező árak, a kitartó és hatékony munkája eredményeként tovább tudta növelni és lett a hiper- és szupermarketek helyett még több bevásárlás elsődleges célpontja.

A vásárlók által leginkább kedvelt áruházlánc jelenleg 3,5 millió magyar háztartás első választása a mindennapi bevásárláskor.

A fogyasztói döntéshozatal során az egyik meghatározó döntési tényező az áruházlánc kínálatában megtalálható kiváló minőségű, kiemelkedő ár-érték arányú sajátmárkás termékek széles választéka, mely szintén komoly segítséget jelent jelen inflációs környezetben a magyar lakosság számára.

A vállalat továbbra is kiemelkedő partnere a magyar beszállítóknak. Közreműködésével 2022-ben több mint 100 milliárd forint értékben került áru exportálásra 28 Lidl országba, amely értékét tekintve 30 százalékkal magasabb, mint az 2021-ben volt - írják.

A közel 700 féle termék exportja mintegy 200 magyar vállalkozás fejlődéséhez járul hozzá támogatva ezzel a magyar családok megélhetését, a magyar gazdaságot és az ország versenyképességét.