Eladó Elizabeth Taylor egykori otthona

Elizabeth Taylor életútját nyolc házasság és két Oscar is tarkítja
Vágólapra másolva!
Bár Elizabeth Taylor 2011 márciusában, 79 évesen meghalt, a legendás színésznő emléke nemcsak a filmjeiben, de egy Palm Springs-i otthonban is tovább él, amelyben Taylor majdnem egy évtizeden át lakott. A Casa Elizabeth néven ismert birtokot most 5 millió dollárért árulják.
Vágólapra másolva!

Amikor 2011-ben meghalt, Elizabeth Taylor tulajdonában két ingatlan volt. Az egyik egy 1960-as években épült ház Bel Airben, a másik pedig az a Palm Springs-i birtok, amely most 5 millió dollárért (kb. 1,77 milliárd forint) piacra került.

Utóbbi eredetileg 2001-ben épült, Taylor pedig 2004-ben vásárolta meg, akkor 1,4 millió dollárért. Ezt követően felkérte közeli barátját, Kathy Ireland modellt és vállalkozót, hogy alakítsa át az ingatlant. A jelenlegi tulajdonos Fred Bin, a Zoom Casa ingatlanvállalat vezérigazgatója, aki tavaly márciusban 3,8 millió dollárt fizetett a házért.

A Casa Elizabeth néven ismert egyszintes épület lakóterülete 390 négyzetméter, és négy hálószoba, illetve öt hálószoba található benne. A kertben egy medencét is kialakítottak, a birtokról pedig festői kilátás nyílik a San Jacinto-hegységre.

Az épület egyik különlegessége a bejárati előcsarnok, amely egy nyitott koncepciójú nappaliba torkollik. A szoba középpontjában egy kandalló található, miközben a mennyezetig érő üvegajtók egy fedett teraszra nyílnak.

Forrás: Robb Report