Elképesztő mennyiségű ember fordul meg a világ egyik legforgalmasabb repterén

Dubaj, reptér
A picture shows a view of the Dubai International Airport on February 1, 2021. (Photo by Karim SAHIB / AFP)
Vágólapra másolva!
A Dubai Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az idei év első hat hónapjában már meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet. A friss adatok szerint 41,6 millióan vették igénybe az utazási csomópontot az első félévben.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legnagyobb nemzetközi repterének számító Dubai Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az idei év első felében 49 százalékkal haladta meg a tavalyi első félév forgalmát.

Ezzel a reptér első féléves forgalma már meghaladta a 2019-es, vagyis a járvány előtti szintet

– közölte kedden a Dubai Airports.

A célországok között India vezette a listát, 6 millió utassal, melyet Szaúd-Arábia, az Egyesült Királyság, Pakisztán, valamint az Egyesült Államok követett.

A városok körében London volt a legnépszerűbb úti cél, 1,7 millió utassal. A brit fővárost Mumbai és Rijád követte.

A Dubai Nemzetközi Repülőtérnek az idei első félévben már nagyobb volt a forgalma, mint 2019 első hat hónapjában Forrás: AFP/Karim Sahib

A Dubai Airports vezérigazgatója, Paul Griffiths elmondta, a várakozásaik szerint

a repülőtér 85 millió utast fog kiszolgálni az év végéig,

ami az egész éves forgalmat tekintve csupán 1,6 százalékkal marad majd el a 2019-es forgalomtól.

A helyi Gazdasági és Turisztikai Minisztérium közlése szerint Dubai több mint 14 millió nemzetközi turistát fogadott 2022-ben, ami majdnem kétszerese volt a 2021-es számnak.

A Dubai Nemzetközi Repülőtér már egy évtizede szerepel a legforgalmasabb nemzetközi repülőterek toplistáján. A csomópont 91 légitársaságot, illetve 257 célállomást szolgál ki, összesen 104 országban.

Forrás: Al Jazeera