Varga Mihály: Nemzeti szabadság csak akkor van, ha van pénzügyi függetlenség

VARGA Mihály, kormányinfó, 2023. 05. 25., Miniszterelnöki Kabinetiroda épületa, Budapest, sajtótájékoztató
Budapest, 2023. május 25. Varga Mihály pénzügyminiszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. május 25-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nemzeti szabadság csak akkor van, ha van pénzügyi függetlenség - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyminisztérium alapításának 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető emlékeztetett, hogy az önálló magyar pénzügyminisztérium volt a forradalom első tartós sikere. Kossuth Lajos 1848 áprilisában kezdett foglalkozni a minisztérium létrehozásával, májusban el is indult a működése. 1848 júliusában fogadták el az első költségvetést, ahogy ez ebben az évben is történik - mondta.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály hangsúlyozta: a mai idők, a "cancel culture" szokása a múlt lebecsülése. A múlt eltörléséről nekünk magyaroknak is vannak emlékeink, ez mindig kiszolgáltatottsághoz vezet - tette hozzá, megjegyezve: aki nem ismeri múltját, az kiszolgáltatott.

- szögezte le a tárcavezető.

Felidézett számos meghatározó politikust, Kossuth Lajost, Lónyay Menyhértet, Széll Kálmánt, Wekerle Sándort, akik mint mondta, mind azon dolgoztak hogy a pénzügyi függetlenség létrejöjjön.
Utalt arra, hogy a kiegyezés utáni, 1868-as költségvetésben az szerepelt: a bevételek és a szükségletek közti egyensúly helyreállításának kell képezni a legfontosabb vezérelvet. Nincs új a nap alatt, ezen kell dolgozni ma is - mondta Varga Mihály.

Közölte: Az egyensúly megőrzésének érdekében időről időre új megoldásokra van szükség.

- fogalmazott.

Egyúttal jelezte, hogy ez az utolsó ünnepség a minisztérium jelenlegi épületében, mert várhatóan a jövő évben megvalósul az intézmény felköltözése a Várba, a Mátyás-templom mellé.