Tényleg itt a Skype vége?

ingyen, telefon, skype, viber, app, okostelefon
A Skype a harmadik óriás ezen a piacon.
Vágólapra másolva!
Idén augusztusban lesz 20 éve, hogy megjelent a Skype első verziója, amely a 2000-es évek első felében forradalmasította az online kapcsolattartást. Mára azonban az alkalmazás jelentősen veszített az egykori népszerűségéből.
Vágólapra másolva!

Idén ünnepli 20. évfordulóját a Skype, melynek első verziója 2003. augusztus 29-én jelent meg. Az alkalmazás a 2000-es évek közepén forradalmasította az online kapcsolattartást, ahogy ingyenes hang- és videóhívást, illetve szöveges üzenetküldést tett lehetővé.

2005-ben aztán az eBay megvásárolta a céget, az üzlet azonban nem úgy sikerült, ahogy tervezték.

Végül 2011-ben beszállt a Microsoft, és 8,5 milliárd dollárért megvette a Skype-ot.

Noha így már a világ legnagyobb szoftvercége állt mögötte, a Skype népszerűsége egyre csökkent.

Már a koronavírus-járvány idején látszott a hanyatlás

Különösen a koronavírus-járvány idején vált világossá, hogy a dolgozók már nem elsősorban a Skype-ot választják, hanem olyan alkalmazásokat, mint a Zoom, a Meta alá tartozó WhatsApp vagy a Microsoft Teams. Ráadásul a Skype kezdeti erejét az is csökkenti, hogy ma már számtalan alkalmazás teszi lehetővé, hogy a felhasználók a világ bármely pontjáról könnyen és ingyen kapcsolatba lépjenek egymással.

A Skype népszerűsége csökken, de egyelőre nem megy sehova Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

Bár a Skype-ot továbbra is több tízmillió ember használja világszerte, az alkalmazás megmaradt az egyes magánszemélyek között használt platformnak, vagyis nem tudta felvenni a versenyt olyan szereplőkkel, mint a Zoom. S jóllehet a Microsoft igyekszik népszerűsíteni és fejleszteni az alkalmazást, a Skype számai egyre rosszabbul festenek.

2020 márciusában a Microsoft azt közölte, hogy a Skype-nak 40 millió napi aktív felhasználója volt, ám ez a szám azóta 36 millióra csökkent.

Ezzel szemben a szintén Microsofthoz köthető Teams 2021 júliusában 250 millió havi aktív felhasználót tudhatott maga mögött, ami az idei első negyedévben már a rekordot jelentő 300 millió fölé emelkedett.

Az alapító bizakodó

A Skype tehát láthatólag kezd háttérbe szorulni, ám egyelőre nem valószínű, hogy teljesen eltűnne. A vállalat egyik alapító mérnöke, Jaan Tallinn elmondta, bár több mint egy évtizede elhagyta a céget, még mindig a Skype az alapértelmezett választása az online hívásokhoz. Hozzátette, nem világos, hogy meddig fog még létezni a Skype, de egyelőre nem megy sehova.

Forrás: CNBC