Bejelentést tett az OTP a mobilbankjáról

OTP, OTP Bank, OTP Bank Nyrt., Országos Takarékpénztár, OTP logó, OTP bankfiók, bankfiók, bank, bank fiók
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank kínálata egy új digitális megtakarítási funkcióval bővült: az OTP internet- és mobilbankban elérhető Persely segítségével az ügyfelek kis összegeket is tudnak félretenni, melyekhez különböző célokat is rendelhetnek. A Persellyel a digitálisan aktív, megtakarítási „életútjuk" elején járó, azaz ezen a területen még kevésbé tapasztalt ügyfeleknek segít a bank abban, hogy automatikusan, de tudatosabban kezeljék kis összegű megtakarításaikat.
Vágólapra másolva!

A magyar lakosság körében elég elterjedt az a tévhit, hogy kis összegeket nem érdemes félretenni. Az OTP Bank Öngondoskodási Index felméréséből kiderült, hogy a lakosság majdnem fele nem tudja kezelni a kis összegű megtakarításokat, ezért pénzüket otthon, vagy látra szóló betétben tartják – derül ki az OTP Bank közleményéből.

A megtakarításukat otthon tartók és a bankszámlán látra szóló betéttel rendelkezők egyaránt 43-43 százaléka azért teszi ezt, mert túl kevésnek ítélik az összeget.

A tévhitek ellenére azonban tény, hogy egy-egy megtakarítási célt a legkönnyebben kisebb-nagyobb összegek rendszeres, tudatos gyűjtésével és félretételével lehet elérni.

Fejleszteni a pénzügyi tudatosságot

A Persely létrehozása az OTP internet- és mobilbankban kezdeményezhető akár kezdő befizetés nélkül. Egy ügyfél legfeljebb 5 darab Perselyt nyithat, melyeket elnevezhet, illetve minden Perselyhez meghatározhat külön célösszeget és céldátumot, mellyel nyomon tudja követni, hol tart a kitűzött céljai elérésében.

A konstrukció teljesen rugalmas, a Perselyből az adott cél elérése előtt részösszeget is kivehetünk vagy teljesen kiüríthetjük, illetve a Perselybe történő rendszeres pénzátvezetés összege is bármikor megváltoztatható.

Amennyiben a beállított célösszeg, illetve céldátum teljesült, az ügyfélre van bízva, hogy fel kívánja-e használni a megtakaríttott összeget, vagy további pénzösszegeket helyez el benne.

Az OTP Bank kínálata egy új digitális megtakarítási funkcióval bővült Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Ügyfeleink megtakarítási életútjának elején nagy szükségük van egy olyan megoldásra, amivel elkezdhetik kicsiben a gyűjtögetést. Ezért fontosnak tartottuk egy olyan digitális platformokon elérhető funkció bevezetését, melynek segítségével pénzügyileg tudatosabbá, rendszeres megtakarítókká válhatnak – mondta Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős vezetője. Új fejlesztésünk, a Persely funkció segítségével ügyfeleink egyszerűen, kis összegekben, megtakarításaikat lépésről-lépésre gyarapítva tehetnek félre olyan célokra, amelyeket belátható időn belül el tudnak érni." – tette hozzá a szakértő.

Régi, de igaz a mondás: sok kicsi sokra megy

Érdemes tehát kis összegekben is megtakarítani, tudatosan gyűjtve, rendszeresen félretéve könnyebben elérhető egy-egy vágyott sporteszköz, régóta tervezett utazási cél vagy akár egy új konyhagép.

Az új funkcióval pedig mindezt digitálisan, akár az otthonunk kényelméből is megtehetjük, ráadásul díjat sem számít fel az OTP Bank a szolgáltatásért.

A Perselyekbe történő eseti és rendszeres átvezetések, valamint a kapcsolt fizetési számlára történő visszavezetések is díjmentesek - áll közleményükben.