Messi máris csodát tett Miamiban

Inter, Miami, CF, Messi, Leonel,
FORT LAUDERDALE, FLORIDA - JULY 18: Lionel Messi of Inter Miami CF trains during an Inter Miami CF Training Session at Florida Blue Training Center on July 18, 2023 in Fort Lauderdale, Florida. (Photo by Hector Vivas/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A hétszeres aranylabdás Lionel Messi még csak most debütál az Inter Miami színeiben, a világhírű klasszis 10-es számú mezéért és egyéb hozzá köthető sporteszközökért azonban már most hatalmas a kereslet, ami a sportcikk-kereskedők számára brutális hasznot hozhat. 
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, júniusban derült ki, hogy Messi az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő és a részben David Beckham tulajdonában lévő Inter Miamiban folytatja a pályafutását. Június 16-án, vasárnap pedig telt ház előtt, tomboló szurkolók tömegében, tűzijátékkal mutatták be új csapata stadionjában a hétszeres aranylabdás focistát.

Többszörösége nőttek a jegyárak

Jorge Mas, az Inter Miami ügyvezetője és társtulajdonosa szerint a döbbenetes mértékű Messi-mániának köszönhetően

jelentősen növelhetők a klub mérkőzéseinek jegyárai, ami pedig akár meg is duplázhatja az Inter Miami bevételét és franchise-értékét.

A CNBC-nek adott interjújában Mas abbéli reményét fejezte ki, hogy a sztárfocista érkezésével csapatának értéke a következő évben akár az 1,3-1,5 milliárd dollárt is elérheti. Ez be is igazolódhat, hiszen a TicketIQ és más kisebb jegyértékesítő portálok felületein Messi pénteki debütáló meccsére a jobb helyekért akár 1300 dollárt (vagy többet) is elkérnek. A TicketIQ portálon olvasható információk alapján az Inter Miami hazai mérkőzéseinek jegyárai már most 459 százalékkal emelkedtek, az idegenben játszandó meccsekre pedig 558 százalékkal kerülnek többe a jegyek.

Lionel Messi az Inter Miami CF játékosa edzés közben a Blue Training Centerben a floridai Fort Lauderdale-ben 2023. július 18-án Forrás: Getty Images/2023 Getty Images/Hector Vivas

Dél-Floridában Messi átigazolása az egyik legfelkapottabb beszédtéma, így az Inter Miami CF - Cruz Azul mérkőzés minden bizonnyal teltházas lesz.

A Messi hivatalos MLS-mezeit árusító Adidasnak már egészen októberig tele a rendelési naptára, és még így sem tud annyi mezt gyártani, amennyi ne fogyna el pillanatok alatt.

A Soccer.com futballhoz kapcsolódó termékeket kínáló, rendkívül nagy forgalmat bonyolít e-kereskedelmi oldal. Az oldal mögött álló vállalatnál, a Sports Endeavors-nál elmondták, hogy mindössze 24 óra alatt annyi Inter Miami-mezt adtak el, mint máskor hat hónap alatt, akkor, amikor hivatalosan is bejelentették Messi csatlakozását a csapathoz.

Csak győzzék gyártani a "messis" termékeket

Billy Lalor, a Sports Endeavors merchandising igazgatója elmagyarázta, hogy ezeknek a mezeknek a piacra kerülése általában hat hónapot vesz igénybe, de az Adidas ezt az időt kevesebb mint három hónapra csökkentette. Lionel Messi első FIFA-világbajnoki győzelme után az Adidas világszerte minden felszerelését eladta, ami a focistához és akkori csapatához volt köthető. A Goal 2021-ben arról számolt be, hogy Messi korábbi csapata, a Paris Saint-Germain FC összesen közel egymillió Messi-nyomott mezt adott el akkoriban. A keresletnek köszönhetően a Sports Endeavors azt tervezi, hogy megduplázza az MLS-be történő beruházását. A befektetés nagy részét az Inter Miami mezei teszik majd ki, amelyek hátulján Messi neve szerepel. A cég arra számít, hogy a "szurkolói kategóriában" 10 százalékos részesedést érhet el ez a termék.

Általános jelenség, hogy amikor egy kivételes tehetségű híres focista másik klubhoz igazol, jelentősen megugrik a hozzá köthető árucikkek forgalma. Mindez Lionel Messi esetében már egy egészen más kategóriájú profitot jelenthet a szurkolói cikkek kiskereskedői számára.

- magyarázta Dan Lobring, az rEvolution sportmarketing ügynökség marketingért felelős vezető alelnöke.

Messi MLS-be való belépése jelentős profitlehetőséggel kecsegtet, a kiskereskedők számára ezét az egyik legnagyobb kihívást a készletgazdálkodás jelentheti, vagyis az, hogy mindig a megfelelő mennyiségben, a keresett merhandise-termékek álljanak rendelkezésre.

Forrás: Modernretail.co