Több mint egy napja lángol a Fremantle Highway

A holland parti őrség által kiadott felvételen a lángoló teherhajót kíséri két vonatóhajó
A holland parti őrség által kiadott felvételen a lángoló teherhajót kíséri két vonatóhajó
Vágólapra másolva!
Közel másfél napja égnek a lángok a holland partok közelében sodródó Fremantle Highway nevű, panamai zászló alatt közlekedő teherhajón. A holland parti őrség minden eddigi erőfeszítése ellenére sem sikerült eloltani a tüzet, és úgy tűnik, a közel 3000 autó, amit a hajó szállít, mind megsemmisül a lángokban.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo arról beszámolt, Németországból Egyiptomba szállította rakományát - pontosan 2857 autót - a teherhajó, amikor a fedélzetén tűz ütött ki, a jelenlegi feltételezések szerint a fedélzetre rakodott 25 elektromos autó egyike gyulladhatott ki. A szerencsétlenségnek egy halálos áldozata van, a Reuters India hollandiai nagykövetségére hivatkozva azt írja, hogy a tengerész indiai állampolgár volt. A hajó japán üzemeltetője szerint a teljes legénység szerződéses indiai hajósokból áll.

A holland parti őrségnek egyelőre nem sikerült eloltania a tüzet. Először több mentőhajóból vizet permeteztek a Fremantle Highway-re, vízsugárral hűtötték a hajótestet, majd a műveletet leállították, mert fennállt annak veszélye, hogy a hajótest vízzel telik meg. Ez a sérült hajótest törésének kockázatát növelte.

Ebben a videóban egy veterán tengerészeti szakértő magyarázza el, mi történhetett:

A szervezet által kiadott hivatalos tájékoztatás szerint a tűz továbbra is tombol a fedélzeten. A sérült teherhajót sikerült vontatóhajóval összekötni, ezzel a mentésben részt vevők elérték azt, hogy az irányítás nélkül maradt jármű ne sodródhasson más hajók által használt útvonalakra a vizen.

A parti őrség tájékoztatása szerint a tűz oltása napokon át tarthat.

Közzétették azt is, hogy a vontatóhajók vízsugarai elégtelennek bizonyultak a lángok elfolytásához, a tűz és a felforrósodott hajótest miatt azonban tűzoltók illetve mentőcsapatok még nem szállhatnak a fedélzetre.

A holland parti őrség által kiadott felvételen a lángoló teherhajót kíséri két vonatóhajó Forrás: Kustwachtvliegtuig

A Vessel Tracker úgy tudja, hogy a német kormány hivatalosan felajánlotta segítségét a holland hatóságoknak, sőt, a portál szerint a holland és német illetékesek már megkezdték egy átfogó beavatkozási terv kidolgozását a helyzet kezelésére. A helyszínre tart egy nagyteljesítményű, a parti őrség járműveinél nagyobb vontatókapacitással bíró speciális hajó, hogy a Fremantle Highway-t biztonságos helyre húzza. Ehhez azonban a hajót le kell hűteni a művelet előtt.

A holland parti őrség rendszeresen monitorozza a hajótest hőmérsékletét annak egyes pontjain.

Arról, hogy pontosan milyen értékű rakományt szállított a teherhajó, egyelőre nincs elérhető információ. Emlékezetes, hogy néhány éve a Felicity Ace nevű teherhajón egy hasonló incidens következtében mintegy 500 millió dollár értékű rakomány, luxusautók százai semmisültek meg.

A holland parti őrség videója a mentésről:

A tengerhajózás biztonságával foglalkozó testület, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) a mostani incidens kapcsán szóvivőjén keresztül azt közölte: az utóbbi években megszaporodtak a teherhajókon a tűzesetek, ezér napokon belül bejelentik új biztonsági javaslataikat az elektromos járművek teherhajós szállítására vonatkozóan.