Indul az idei meggyszezon, kezdetét veszi a kampány

meggy, agrármarketing centrum
Vágólapra másolva!
Bár a tavaszi hideg időjárás egy kicsit késleltette a termések érését, a nyár ízei visszavonhatatlanul megérkeztek. Ezért is időzítette idénygyümölcs kampányának kezdetét az Agrármarketing Centrum a nyár legforróbb napjaira, hiszen a friss és egészséges meggy már nagy mennyiségben elérhető a boltokban és a piacokon. Az ízletes gyümölcs népszerűsítését a sukorói EFOTT Fesztiválon indította a Társaság az Agrárminisztérium, valamint a Magyar Termék Nonprofit Kft. részvételével
Vágólapra másolva!

Nem csak a nyári fesztiválszezon legintenzívebb időszaka július közepe, de az idénygyümölcsök és zöldségek is ekkortól érhetőek el nagy mennyiségben. Ezért is választotta a nyári idénykampány kezdetének helyszínéül az EFOTT Fesztivált az Agrármarketing Centrum, az Agrárminisztérium és a Magyar Termék Nonprofit Kft. A beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a fesztiválozók négy napon át kóstolhatnak és fogyaszthatnak meggyet az esemény ideje alatt.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: a tavalyi extrém aszály és az idei tavaszi hideg időjárás miatt a hazai meggytermés – bár minőségben kifogástalan -, közel 20 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A kontinensen a legnagyobb mennyiségben előállított feldolgozott késztermékek közé tartozik a fagyasztott meggy, a lé és sűrítmény, illetve a meggybefőtt. A meggy az egyik legjelentősebb konzervipari alapanyagunk, a június végén kezdődött szüreti időszak után megkezdődött a feldolgozás is. A magyar meggy szempontjából legnagyobb jelentősége a meggybefőtt piacának van, hiszen a meggy 60-70 százaléka a belföldi és külföldi konzerviparban hasznosul" -tette hozzá.

Elindult az idei meggyszezont népszerűsítő kampány Forrás: Fekete Istvan

Az Agrármarketing Centrum hosszú évek óta szervez fogyasztásösztönző kampányokat az idénygyümölcsök népszerűsítésére. Ondré Péter, a Társaság ügyvezetője emlékeztetett arra, a hazai gyümölcsök vásárlásával nem csak a helyi gazdákat támogatjuk, de jóval frissebb, gazdagabb vitamintartalmú élelmiszert is fogyaszthatunk.

"A magyar mezőgazdaság képes az önellátásra, ráadásul a hazai zöldségek és gyümölcsök minősége kitűnő. A meggy ráadásul igazi egészségvédő vitaminbomba is, hiszen nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, kálciumot, vasat. Segíti az emésztést, a vitaminok felszívódását, vízhajtó, gyulladáscsökkentő hatású. Kampányunk elsődleges célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet a hazai zöldségek és gyümölcsök sokszínűségére, valamint arra, hogy vásárlásukkal sokkal frissebb és vitamindúsabb élelmiszerhez juthatnak" - fogalmazott a közlemény szerint.

Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy tudatos vásárlással nem csak egészségesebb, de a megbízhatóbb élelmiszert is vásárolhatunk. "A Magyar Termék mára már több mint védjegy. A fogyasztónak iránytű, segíti a tudatos döntést, ismert és elismert jelölés, mely megbízhatóan emeli ki a piaci kínálatból a hazai termékeket. A gyártóknak pedig kézzelfogható előny jelent: használata bizalmat ébreszt a vásárlóban, a fogyasztó hajlandó érte magasabb árat fizetni. Szeretnénk, hogy a Hazai Termék nemcsak választás, hanem döntés legyen" - fogalmazott.

Indul az idei meggyszezon Forrás: Agrármarketing Centrum

A következő napokban, a fesztivál végéig minden nap kóstolhatnak az ízletes gyümölcsből az odalátogatók, a boltokban és a piacokon pedig már nagy mennyiségben elérhető az egyik legegészségesebb gyümölcsként is számon tartott meggy. Az Agrármarketing Centrum augusztusban a dinnye, szeptemberben pedig az alma népszerűsítésével folytatja termékpálya kampányait.

Miért egészséges a meggy?

  • Nagyon jó a szívnek. A meggyben található az egyik legerősebb antioxidáns, ami csak létezik a természetben, az úgynevezett kvercetin.
  • Segíti a gyorsabb regenerálódást. A gyümölcsben található anyagok képesek arra, hogy megelőzzék az izomfájdalmakat, a sérülésekből való felépülésben is segít. Több kutatás is megerősítette, hogy a meggylé segíthet enyhíteni az edzés után jelentkező izomlázat és gyorsítja a regenerációt is.
  • Segít az álmatlanság ellen. A gyümölcs természetes forrása a melatonin nevű hormonnak, amely pozitívan befolyásolja az alvási ciklusokat.
  • Köszvény elleni hatása a káliumnak köszönhető: csökkennek a húgykőlerakódások.
  • Érbetegségek ellen is hasznos, lúgosító hatásával újra megnyitja a kapilláris ereket.