Káoszt okozhat a világ egyik legnépszerűbb lányzenekara

Blackpink, k-pop
INDIO, CALIFORNIA - APRIL 19: (EDITORS NOTE: Image has been processed using digital filters.) Blackpink perform at Sahara Tent during the 2019 Coachella Valley Music And Arts Festival on April 19, 2019 in Indio, California. Rich Fury/Getty Images for Coachella/AFP
Vágólapra másolva!
Egyes dél-koreai popbandák üzleti jelentősége olyan nagy, hogy akár részvénypiaci káoszt is képesek okozni. Most egy koreai vállalat részvénye azért esett hatalmasat, mert kiderült, a Blackpink nevű lánybanda egyik tagja vitába keveredett a céggel a szerződése meghosszabbításáról.
Vágólapra másolva!

A YG Entertainment nevű menedzsment ügynökség áll a Blackpink nevű K-pop zenekar mögött, amely a világ egyik legsikeresebb lánybandájának számít. A vállalat részvényei azonban nemrég csaknem 7 százalékkal estek, miután egy helyi lap megszellőztette, hogy

gondok lehetnek az egyik tag szerződésének meghosszabbításával.

A dél-koreai Munhwa Ilbo sajtótermék exkluzív információi szerint a thaiföldi születésű Lisa egyelőre nem tudott megegyezni a YG Entertainmenttel kötött szerződés meghosszabbításáról. Bár a dél-koreai sajtóban olyan hírek is megjelentek, hogy folyamatban vannak a tárgyalások, a Munhwa Ilbo egy bennfentesre hivatkozva azt közölte, hogy nagy különbségek vannak a két fél között.

Elképesztő pénzügyi hatása van a Blackpink zenekarnak Forrás: AFP/2019 Getty Images/Rich Fury

A Blackpink – amely Lisa mellett Jisoo, Jennie és Rosé nevű tagokból áll – a YG Entertainment egyik legsikeresebb K-pop zenekara. A négytagú csapat 2016-ban kezdte meg a közös munkát a céggel, és mivel a zenekarok általában hétéves szerződést kötnek,

a Blackpink szerződése idén augusztusban jár le.

A hírek szerint a másik három taggal „zökkenőmentesen" folynak a tárgyalások.

A Blackpink jelentőségét mutatja, hogy az első K-pop zenekar volt, amely fő előadóként lépett színpadra a híres amerikai Coachella fesztiválon. A Blackpink emellett egy Guiness-rekordot is magáénak tudhat, ugyanis áprilisban övék lett a legnézettebb zenei csatorna a YouTube-on, megelőzve a Maroon 5 zenekart.

Nem a Blackpink az egyetlen, a műfajban sikeres zenekar, melynek működése komoly, áttételes gazdasági haátsokkal jár. Ahogy az Origo korábban bemutatta, ilyen a fiatal férfiakból álló, nemzetközi szinten is nagyon népszerű, szintén koreai BTS is, akiknek sorkatonai szolgálatuk miatt jelentős összegektől eshet el országuk.

Forrás: CNBC