Többéves rekord a hazai ingatlanpiacon

ingatlan, lakás, vásárlás, lakásvásárlás, eladó, város, 2022
eladó lakás illusztráció
Vágólapra másolva!
Országosan 40 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok kínálata, a kereslet pedig 30 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A csökkenés nem mindenhol jellemző – írta a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Folytatódott a kínálatbővülés a hazai ingatlanpiacon, így

többéves rekordot hozott a május.

Az adatok szerint 40 százalékkal több eladó lakóingatlanból válogathattak a vevők, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a kereslet országos átlagban 30 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtt mérttől, havi szinten pedig 3 százalékkal esett vissza. Ez azonban annyira nem tragikus, hiszen a piaci elemzők szerint a kínálat bővülése hozhatja el ismét a piac aktivitásának erősödését.

Ráadásul vannak kivételek a keresletcsökkenés tekintetében. Például

Baranya, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom vármegye, ugyanis itt nőtt a kereslet áprilishoz képest.

A fokozatosan bővülő kínálat a későbbi lakáspiaci élénkülés egyik fontos előfeltétele, a kereslet pedig a lakáshitelkamatok csökkenésével kaphat majd lendületet – áll az ingatlan.com májusi kereslet-kínálati összesítőjében.

Az persze nem meglepő, hogy májusban élénkül az eladó ingatlanok kínálata, hiszen ebben az időszakban van a szezon, ilyenkor kerülnek ki az eladó táblák a nyaralókra és a vásárlók is ebben az időszakban válnak aktívvá. A szezonalitás mellett azonban trenddé vált a kínálat erősödése – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Összesen 150 ezer eladó lakóingatlan-hirdetés szerepelt a májusi kínálatban,

az ingatlan.com összhirdetésszáma pedig meghaladta a 210 ezret, ami többéves rekordot jelent. Az előző hónapban több mint 32 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami 4 százalékkal magasabb az áprilisi értéknél.

A keresletcsökkenésről is megállapítható, hogy nem rossza adat, hiszen idén az első hónapban 50 százalékkal volt gyengébb a vevői aktivitás, most csak 30.