Tovább nőhet Tihany vonzereje a belföldi és a külföldi turisták körében is

Tihany és a Tihanyi-félsziget Magyarország egyik legkedveltebb turisztikai célpoontja
Tihany és a Tihanyi-félsziget Magyarország egyik legkedveltebb turisztikai célpoontja
Vágólapra másolva!
Vélhetően nem túlzás a kijelentés, hogy nem sokan vannak, akiknek a helyi gazdaság kifejezés hallatán épp Tihany, Magyarország egyik legismertebb települése, illetve a Balaton tó félszigete jutna az eszébe. Pedig Tihany, Veszprém vármegye nagyjából 1500 fős lakosú községe, az otthonául szolgáló földnyelvvel, Magyarország egyik legszebb fekvésű, kiemelkedő kulturális-történelmi jelentősége mellett erre is csodálatos példa. Az Origo nemrég ott járva kaphatott ebből ízelítőt.
Vágólapra másolva!

Lélegzetelállító balatoni panoráma, a történelmi bencés apátság, rendezvények, a híres paprikabolt, a tihanyi visszhang, séta a kalderás eredetű Belső-tó partján, és persze a híres levendula – ezek élményeiből egyaránt részesülhetnek a belföldről és a külföldről Tihanyba érkező turisták is. A félsziget illetve a település turisztikai, ezen belül rendezvényhelyszínként is jelentős vonzereje azonban nem fejthetné ki hatását tudatos üzleti koncepció, szervezettség, és persze a vendégekre való maximális odafigyelés nélkül. Tihanyi sétánk alkalmával erről szereztünk tapasztalatot a Lavender Tihany látványlepárlójában, és a Club Tihany Resort, a félsziget hotelként és üdülőfaluként is működő, nagyszerű szállás- és élményközpontjában.

Tihany és a Tihanyi-félsziget Magyarország egyik legkedveltebb turisztikai célpoontja Forrás: Club Tihany/Visit Hungary/Lavender Tihany

A közel 1500 lakosú Tihany már fekvésével és jellegzetes adottságaival is lenyűgözi az ide látogatókat: a község a festői Tihanyi-félszigeten található, amely két részre, az északi és a déli medencére osztja a Balatont. A Balaton-felvidékre jellemző vulkáni formák ezen a területen gejzírkúpokban nyilvánulnak meg, ezek közül a leglátványosabb az Aranyház. A félsziget két kis festői tava közül a Belső-tó igazi horgászparadicsom, míg a Külső-tó a színes élővilágával nyűgözi le az ide látogatókat. A község nevezetességeit érdemes kisvasúton felfedezni, ami a gyerekeknek is egy plusz szórakozást jelent, ráadásul mindössze fél órát vesz igénybe.

Kiváló minőségű illóolaj készül levendulából

Sok látogató talán tisztában van vele, hogy a tihanyi levendula nagyjából száz éves múltra visszanyúló ipari jellegű, rendszeresített termesztése, és az ennek nyomán kialakuló népszerűsége egészen unikális dolgot jelent. Levendulamezők persze nem csak Tihanyban, és nem csak Magyarországon vannak. Ám amikor látogatóként a Club Tihany Resortba érkezünk, majd egy felfrissülést követően a község látványlepárlójába látogatunk a helyi városnéző kisvonaton utazva, csak a levendulaműhelybe belépve érthetjük meg igazán, miért van óriási turisztikai és lokális gazdasági jelentősége a nemzetközi hírű tihanyi levendulának. Egészen más érzés testközelből látni azt, hol és hogyan dolgozzák fel a növényt, és készítenek olajából minőségi kézműves termékeket, mint pusztán hallani-olvasni az ország egyik ikonikus kisipari termelőmunkájáról.

A levendula Tihanyban szinte minden ház udvarán megtalálható, ez annak köszönhető, hogy a félsziget sajátos, mediterrán jellegű mikroklímával rendelkezik.

Ez, valamint az ősi, vulkanikus eredetű talajszerkezet kedvező a növénynek. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy család saját termesztésű levendulája elegendő lenne a megélhetéshez: néhány hektár alatt bele sem érdemes fogni a növény termesztésébe, ami a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem igénytelen növény. Szakértelem és odafigyelés kell ahhoz, hogy évről évre a tihanyi lepárlóban a minőségi levendulaolaj forrása legyen a növény – derült a Lavender Tihanynál.

A speciális lepárló berendezést sem lehet csak úgy pár marok növényért bekapcsolni – így aztán a kisebb mennyiségeket a családi vállalkozás munkatársai összevárják, hogy aztán a lepárlóban készülhessen minden, ami "levendulás".

A Lavender Tihany lepárló berendezése Forrás: Club Tihany/Visit Hungary/Lavender Tihany

Nem pusztán dísztárgyakról vagy natúr kozmetikumokról van szó. Közel száz év telt el azóta, hogy Bittera Gyula az 1920-as évek közepén Tihanyban létrehozta az első ipari ültetvényt, hogy nem sokkal később a franciaországi levendulaültetvényekhez képest magasabb illóolaj tartalmú levendulát szüreteljen az apátságtól bérelt területen. Ezzel – megszakításokkal, de – a tihanyi levendula elindult útjára, hogy manapság már ételek, italok, és megannyi más összetevője legyen.

A Lavender Tihany látványüzemében pedig az érdeklődők szó szerint figyelemmel követhetik, hogyan készülnek a levendulás natúrkozmetikumok, a levendula kiállítás keretein belül pedig a levendula történetet mutatják be.

Az illóolaj gyógyszerkönyvi minőségben készül, a kozmetikumok receptúráját szakgyógyszerésszel állítjuk össze, így biztosítva a kozmetikumok, kézkrémek, arc és testápolók, tusfürdők, masszázsolajak magas minőségét és természetességét. A kulináris termékeinket, mint a lekvárok, szörpök, Lavender Tihany GIN, Rosé helyi termelőkkel és családi vállalkozásokkal valósítjuk meg, támogatva ezzel a helyi és magyar gazdaságokat, családokat" - mondta el Bittmann Eszter, a Lavender Tihany Kft. ügyvezetője.

Dolgozó a lepárló üzemben található műhelyben, ahol magas minőségű kézműves termékek készítéséhez használják a levendulaolajat Forrás: Lavender Tihany

Bittman Eszter kérdésre válaszolva elmondta: termékeik nagyjából 80 százalékát értékesítik belföldön, egyelőre kisebb hányad jut azokból külföldre. Azonban dolgoznak azon, hogy termékeiket folyamatosan megismertessék a külföldi piacokon, így az idelátogató turisták mellett a kiskereskedelemben is megjelenjenek azok.

Tihanynak mágiája van, akit megérint, az nem is akar szabadulni attól

Nehéz vitatkozni azzal az állítással, hogy Tihany az egyik olyan helye az országnak, ahová érdemes többször ellátogatni, többször ott nyaralni, és amelyet sokan meg is tesznek – a félszigetnek és településének van egy sajátos „mágiája", amely miatt nem csak az új vendégek száma növekszik, hanem rengeteg visszatérő vendéget is fogadnak minden évben. Minderről Tóth Mihály, a Club Tihany Resort MICE értékesítési vezetője, és Károly Tamás, a balatoni hotel igazgatója beszéltek, akik érthető büszkeséggel mutatták be a hatalmas parti létesítményt. Ugyanis ők és munkatársaik egy olyan szállás- és rendezvényközpontot irányítanak, mely nem csak balatoni viszonylatban, hanem az ország egészét tekintve is egyedülálló szolgáltatásokat biztosít.

A zárt, 13 hektáros területen a hotelszobákban és a bungalókban összesen közel 1500 férőhelyet tudnak biztosítani a vendégeknek, a területen pedig akár 2000 fős, zárt helyszínű rendezvényeket is le tudnak bonyolítani, mégpedig teljes cathering szolgáltatással.

A Club Tihany Resort egyaránt alkalmas a családoknak, illetve a vállalatoknak pihenésre és nagyobb rendezvényekre is..

„Furcsa egyvelege Tihany a pörgésnek és az állandó, színes programoknak, valamint a megnyugtató, regeneráló atmoszférának. Itt tényleg nem lehet unatkozni, hisz mindenki talál magának valamilyen programot. Az iskola végével indul a nagy szezon, ami augusztus végéig tart, és ez alatt az időszak alatt a hétfők kivételével minden nap lesz a szabadtéri színpadon valamilyen program. Interaktív mesés zenejáték, tűzzsonglőr, cirkuszi bemutató, ahol artista iskolások mutatják be a tudásukat, a gyerekek pedig kipróbálhatják az eszközöket, kézbe vehetik a buzogányt és az egyéb, máskor a színpadon látható tárgyakat. De van bűvész előadás is, amit nagyon kedvelnek a családok és lesznek könnyűzenei esték, amik a felnőtteknek szólnak. Ezen kívül a Club Tihanyban vannak sportanimációk, hisz a gyerekek mozgásigényét ki kell elégíteni. Van reggeli torna, napközben csapatjátékok, ha a szülő el szeretne menni egy masszázsra, addig a gyerekek is tudnak játszani, sportolni" - fejtette ki Tóth Mihály, a Club Tihany MICE értékesítési vezetője.

A Club Tihany Resort szállás- és rendezvényközpont lényegében minden igényét ki tudja elégíteni a családoknak és a vállalatoknak egyaránt Forrás: Club Tihany

Tóth Mihály elárulta azt is: létesítményük az 1980-as évek közepén épült, akkori korszerű nyugati technológiák felhasználásával. A komplexum jelentős része még mindig nem tekinthető elavultnak energetikai szempontból, ám ez nem jelenti azt, hogy elmaradnának a korszerűsítések.

A Club Tihany Resort 2012 után 2023-ban is üzembe helyez egy saját naperőművet, hogy a létesítmény energiaszükségleteit tiszta megújuló energiából részben saját maguk termeljék meg.

Mindez ugyan még nem elegendő a földgáz kiváltására, de jelentős lépés a fosszilis hordozó használatának mérséklése, és így az energiaköltségek csökkentése terén – mondta Tóth Mihály.

Tokennel az élelmiszerpazarlás ellen

A komplexumban nagyon sokféle ételből lehet választani a vendégeknek, akik az étkezések alkalmával svédasztalos menüsorról állíthatják össze, mit szeretnének enni. Azok a vendégek illetve vállalatok, melyek exkluzívabb megoldásokat keresnek, szintén tudnak a szállodában minőségi alapanyagokkal dolgozó catheringet igénybe venni. Bárhogy is, a szállodában összesen több száz vendég egyszerre étkezését tudják megoldani, mégpedig lehetőleg a helyi termelőktől beszerzett, minőségi alapanyagokra támaszkodva. Ekkora létszám ellátáshoz persze nem mindig elegendő a helyi kínálat, de a Club Tihany Resort-ba így is legfeljebb 20-30 km-en belülről érkeznek a friss élelmiszer-szállítmányok, minimális karbonlábnyommal.

Tóth Mihály elmondta: gyakori tapasztalat az, hogy a szálloda bőséges kínálatából sok vendég „mindent is" szeretne megkóstolni, aminek a vége gyakran az lesz – általában a gyerekeknél -, hogy az utolsó falatok egy része a tányéron marad. Ez szezonális viszonylatokban is óriási mennyiségű elpazarolt élelmiszert jelent. Ezért a szálloda éttermében kis tokeneket adnak azoknak a vendégeknek, akik minden kiszedett ételt elfogyasztanak tányérjukról. A nyaralás vagy ott tartózkodás alatt összegyűlt tokenek a szálloda egyedi, csak helyben kapható termékeket kínáló ajándékboltjában válthatók be. Tóth Mihály elmondta: kezdeményezésük a várakozásoknál is nagyobb sikert aratott.

Az értékesítési vezető arról is beszélt, hogy a létesítményben nagyon fontosnak tartják a felelős vízgazdálkodást is. „Nemrég egy német szakvállalat munkatársa járt nálunk, aki azt mérte fel, hogyan lehetne még takarékosabbá tenni a vízfelhasználást. Ennek kapcsán megmérte a csapból folyó vizünk kémiai paramétereit is, és nem hitt az eredményeknek. Az ugyanis, ami nálunk folyik, sokkal jobb minőségű víz ebben a tekintetben, mint aminek elérésére megoldást kínáltak volna" – mesélt el egy történetet Tóth Mihály, ami mögött azonban lényeges szemléletváltás és tényleges cselekvés húzódik a Club Tihany Resort-ban.

Ez pedig az, hogy a szállodához tartozó uszodai és wellness szolgáltatásoknál a saját fúrt kútjukból nyerik a vizet, saját mosodájukban takarékos megoldásokkal, környezetbarát mosószerekkel dolgoznak,

a Balatonból pedig csak - engedéllyel – annyi vizet emelnek ki, amennyire szükségük van.