Nagy bejelentést tett az OTP Bank

OTP, logó, tábla, ügyintézés, bank, országos takarékpénztár
Budapest, 2022. október 22. Az Országos Takarékpénztár (OTP) bankfiókjának logója az 1967-ben felépült OTP 14 emeletes 86 lakásos toronyház földszintjén a főváros I. kerületében, az Alagút utca és Attila út találkozásánál. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg, a második lépésben a fennmaradó 25 százalék megvásárlására pedig három év múlva kerül sor. A tranzakció új fejezetet nyit az OTP Csoport történetében, hiszen Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, ahol a Csoport megkezdi működését. Az Ipoteka Bank csaknem 1,5 millió fős lakossági ügyfélkörrel, valamint az összes eszközállományt tekintve 7,6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank 2020 vége óta tárgyalt az üzbég kormánnyal az üzbég bankszektor privatizációjában való részvétel lehetőségeiről. A felek 2022 decemberében Taskentben aláírták az ország ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójáról, az Ipoteka Bankról szóló adásvételi szerződést, amelynek értelmében az OTP Bank két lépésben megvásárolja az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100 százalékát (körülbelül 98 százalékos részesedés).

Ma az első pénzügyi tranzakció sikeresen lezárult, ezzel az OTP Bank tulajdonába került az Ipoteka Bank részvényeinek 73,71 százaléka.

Emellett az OTP Bank közvetett tulajdonába kerültek az Ipoteka Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatai, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing és a biztosítási szolgáltatásokat nyújtó Imkon-Sugurta. Az OTP Bankkal együttműködve az International Financial Corporation (IFC) továbbra is finanszírozási és fejlesztési támogatást nyújt az Ipoteka Banknak.

Az Ipoteka Bankról

Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét tekintve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 7,6 százalékos, csaknem 1,5 millió lakossági ügyféllel, 39 régióközpontként működő bankfiókkal, valamint több mint 200 ügyfélkapcsolati ponttal és jelentős vállalati ügyfélkörrel rendelkezik. Az elmúlt három évben - a helyi bankszektor dinamikus növekedésével összhangban - a bank állományai is jelentősen növekedtek: a hitelállomány 20 százalékos, a betétállomány 24 százalékos átlagos éves ütemmel. A bank adózott eredménye is folyamatosan javult az elmúlt években.
Az OTP Bank mától az Ipoteka Bank többségi tulajdonosa Forrás: MTI/Róka László

"Az üzbég bankpiac privatizációjában első külföldi szereplőként részt venni hatalmas felelősség és nagy lehetőség az OTP Csoport számára. Az országban végrehajtott határozott politikai és gazdasági reformok példaértékű elköteleződést mutatnak egy egyre nyitottabb, verseny alapú piacgazdaság kialakításának irányába. A digitalizáció terén elért eredmények és a folyamatban lévő infrastrukturális beruházások kiváló alapot teremtenek arra, hogy az üzbég gazdaság, és fontos szereplőjeként az Ipoteka Bank is dinamikus és fenntartható növekedést érjen el a következő években, évtizedekben" – fejtette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette:

Hozzátette: „Hiszünk abban, hogy az Ipoteka Bank helyi tapasztalatai és az OTP Csoport 11 országban 23 akvizíció során felhalmozott tudása együttesen tovább erősítik a bank kiemelkedő pozícióját. Célunk, hogy ügyfeleinknek a pénzügyi szolgáltatások teljes skáláját kínáljuk mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben, a kiterjedt fiókhálózat mellett élvonalbeli digitális szolgáltatásokon keresztül is."

Sherzod Kudbiyev, az Üzbég Köztársaság gazdasági és pénzügyminisztere a következőt nyilatkozta:

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: MTI/Lendvai Péter

„Várakozással tekintünk azok elé a lehetőségek elé, amelyeket az OTP Csoport hozhat a bank ügyfelei, munkatársai és más érdekelt felek életébe. 2019-től az Ipoteka Bank folyamatos átalakuláson ment keresztül, aminek eredményeképpen képes volt stabilan növekedni és erős piaci pozíciót elérni a helyi bankok körében. Ez az akvizíció egy új jelentős mérföldkő a történetünkben, és nincs kétségem afelől, hogy az OTP Csoport tagjaként még magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást nyújthatunk, az új digitális technológiák, termékek és vezetői szakértelem révén pedig piacvezető pozícióra törekszünk a bankszektorban" – mondta Elyor Inomjonov, az Ipoteka Bank Igazgatóságának elnöke.

A tranzakció lezárásával a következő cél a sikeres és gördülékeny integráció, amely a mai nappal kezdődik: az OTP Csoport és az Ipoteka Bank alaposan megvizsgálja az üzleti működés, a hálózatok, a rendszerek, a termékek és az innováció különböző aspektusait annak érdekében, hogy új lehetőségeket kínáljon az ügyfeleknek, a munkavállalóknak és a partnereknek egyaránt. Az Ipoteka Bank ügyfeleinek a tulajdonosváltással kapcsolatban nincsen dolguk, az integrációs folyamathoz kapcsolódó változásokról folyamatos tájékoztatást kapnak.