Története első zöld kötvénykibocsátását hajtotta végre az MVM

MVM, MVM Csoport, MVM Group, Magyar Villamos Művek Zrt., logó, illusztráció
Budapest, 2022. január 29. A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) Ügyfélszolgálat Észak-pesti Ügyfélszolgálati Iroda bejárata a főváros XIII. kerületében, a Béke téren. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az MVM Zrt. 2023. június 1-én sikeres nemzetközi devizakötvény-kibocsátást hajtott végre, melynek során 750 millió dollár összegű forrást gyűjtött. A kibocsátás eredményeként bevont forrás az MVM Csoport zöld beruházásainak megvalósításához járul hozzá.
Vágólapra másolva!

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó MVM Energetika Zrt. összesen 750 millió dollár összegű, 5 év futamidejű forrást vont be a nemzetközi tőkepiacokon.

A kibocsátás során elért kamat 7,5 százalék, mely a jelentős érdeklődésnek köszönhetően kedvezőbben alakult az előzetes várakozásoknál.

A kötvénykibocsátás euróban kifejezett kamata 6,39 százalék.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

A nemzetközi befektetők részéről tapasztalt kiemelt érdeklődés és a sikeres kibocsátás igazolja, hogy az MVM Csoportot a nemzetközi pénzügyi színtéren is elismert szereplőként, megbízható partnerként kezelik a befektetők.

A kötvényeket az MVM önálló kockázatára, tulajdonosi garancia nélkül értékesítette a befektetők részére.

A bevont forrást az MVM Csoport a nemzeti és vállalati fenntarthatósági célok elérése érdekében végrehajtandó beruházásainak finanszírozásához és refinanszírozásához használja fel, ezzel is elősegítve a nemzeti energiastratégiában lefektetett dekarbonizációs célok teljesülését.