A Kodály körönd egyik legszebb épülete az Andrássy út 83–85. szám alatti franciaudvaros épület, amely öt belső udvarral is rendelkezik, ám csaknem egy évtizeddel ezelőtt egy tűzeset miatt súlyos károk keletkeztek benne. Mivel egy korábbi felújítás miatt az épület padlása teljesen nyitott volt, a válaszfalak pedig hiányoztak, a tűz akadály nélkül terjedt, és lényegében semmi sem maradt meg a koronázópárkány feletti részekből.
Most azonban befejeződött az épület évek óta tartó felújítása, aminek elkészültét eredetileg korábbi időpontra tervezték, így ismét régi pompájában lehet megcsodálni a francia kastélyokat idéző, tornyos neoreneszánsz épületet. A mostani munkálatok során a legkisebb párkánytagozattól a bádogcsipkéig minden részletet rekonstruálni kellett.
Galériánkban látványos felvételeket közlünk a megújult Kodály köröndi épületről:
A felújítást a PhoenArchitekt, míg a belsőépítészetet a VarroDesign tervei alapján készítették. Ahogy az Építészfórumon olvasható,
egy felső kategóriás luxusingatlant varázsoltak az egykori bérházból, melynek földszintjén különféle szolgáltatások kapnak majd helyet, többek között egy kávézó is nyílik.
A felújítás során a homlokzat minden részletében visszanyerte eredeti formáját, de a belső terekben már megjelennek a kortárs megoldások, sőt a valamikori főbejárat is új helyre került - írja a We Love Budapest. Érdekesség még, hogy az átriumok mindegyikét egy-egy tematika mentén alakították ki és nevezték el, így van az épületben Reneszánsz kert, Pálma kert és Angolkert is.
Ez volt az egész főváros talán leginkább várt felújítása.
Budapest egyik legszebb neoreneszánsz épülete egyébként már kétszer is leégett: egyszer 1929-ben, a rendszerváltást követően pedig egy szövevényes tulajdonjogi históriának nézett elébe. Harmadik emeletének és tetőterének későbbi tulajdonosa megkezdett ugyan egy rehabilitációs folyamatot, ám 2014-ben Budapest egyik legismertebb tűzesete emésztette fel a felső szintjeit.