Kartellgyanú miatt nyomoznak a Guccinál

Gucci üzlet,
Lisbon, Portugal - November 7, 2018: Shop window of Gucci store on Liberty Avenue in Lisbon city
Vágólapra másolva!
A kézitáskákkal és bőrárukkal kapcsolatos árszabási szokásokat vizsgálja az Európai Unió trösztellenes hatósága a Gucci anyavállalatánál, a Keringnél, amely több más márkát is birtokol.
Vágólapra másolva!

A Reuters értesülései szerint a felügyelet áprilisban egy nagyszabású razzia keretében csapott le a Kering anyavállalat egyik világhírű márkája, a Gucci irodáira,

a cél a divatház árszabási szokásainak vizsgálata volt.

A Kering megerősítette a hírügynökség számára, hogy a Gucci együttműködik a hatóságokkal, további kommentárt azonban nem kívántak hozzáfűzni az ügyhöz.

Egyelőre a hatóságok sem osztottak meg érdemi információkat a sajtóval, így azt sem árulták el, hogy mely további luxusdivatházakra csaptak még le.

Annyit azonban elmondtak, hogy a górcső alá vett vállalatok esetén a korlátozó üzleti gyakorlatok használata és a kartellezés gyanúja egyaránt felmerült. A hatóságok vizsgálatának középpontjában most annak a felderítése áll, hogy az érintett vállalatok nem befolyásolták-e illegálisan a forgalmazók és a kiskereskedők kereskedelmi árakra vonatkozó politikáját az üzleti kapcsolatuk felszámolásának fenyegetésével.

Kartellezés gyanúja miatt vizsgálódnak a Guccinál Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2022 Fotokon/Shutterstock. No use without permission./Fotokon

A Guccinál már razziáztak

Az olasz adóhatóság és a bizottság emberei kedden látogatták meg a Gucci egyik utazási cikkeket, táskákat és bőrből készült termékeket gyártó irodáját.

Ha a felügyelet gyanúja beigazolódik, akkor a trösztellenes törvények megszegése miatt az érintett vállalatok akár éves globális forgalmuk tíz százalékával egyenértékű pénzbírságra is számíthatnak.

További részleteket ide kattintva olvashat.