Czomba Sándor: Június 15-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra

pénzügyi tájoló pénzügyi tudatosság diákmunka adózás munka
A legbiztosabb az, ha diákszövetkezeten keresztül vállalsz munkát.
Vágólapra másolva!
Június 15-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését – derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményéből.
Vágólapra másolva!

A kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta súlyos gazdasági helyzetben is mindent
megtesz a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek védelme érdekében. A kormány 2010 óta
a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. 2010-hez
képest ma 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,7 milliót – olvasható a közleményben.

Ezen célokat is szem előtt tartva, 10 éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári
diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a
jogosultak. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a
középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok
munkatapasztalat szerzését.

A programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló,vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek.

A támogatásokat önkormányzatok, és a mezőgazdaságban, turizmusban vagy vendéglátásban működő
vállalkozások hívhatják le. A sikeresen pályázók legfeljebb 2 hónap időtartamra, napi 6 órányi
munkavégzéshez kapcsolódó munkabért kaphatnak.

Június 15-én indul a regisztráció az idei Nyári diákmunka programra Fotó / Mediaworks

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör
esetében fejenként bruttó 222.300 forint vehető figyelembe, míg a szakképzettséget nem
igénylő munkakör esetében 174.000 forint, amelyek összege rövidebb munkaidejű
foglalkoztatás esetén arányosan csökken.

A diákok 2023. június 15-től – a program indulásával egy időben – regisztrálhatnak a
területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál,

a támogatással elhelyezkedőfiatalok legkorábban 2023. július 1-ével állhatnak munkába.

Az augusztus végéig tartó program részletei a Foglalkoztatási portálon olvashatók.

A kormány a program tíz éve alatt eddig több mint 267 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását
támogatta, mintegy 27 milliárd forinttal. A kormány döntésének köszönhetően a 25 év alattiak
zsebében, tekintettel az szja-mentességükre, több pénz maradhat, amely elérheti a 142-181 ezer
forintot.