Bejelentették, hogy mikortól lehet kereskedni a tőzsde részvényeivel

Budapest Értektőzsde (BÉT) stock fotóanyag 2016 augusztus 2-án Budapest Értektőzsde (BÉT) stock fotóanyag 2016 augusztus 2-án
Budapest Értektőzsde (BÉT) stock fotóanyag 2016 augusztus 2-án
Vágólapra másolva!
Június 21-én lesz az első kereskedési nap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Nyrt. törzsrészvényeivel, amelyeket június 7-én vezettek be a tőzsdére - közölte a BÉT hétfőn a honlapján.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a standard kategóriába kerülnek a 100 forint névértékű részvények, amelyeknek 2906 forint lesz a bevezetési ára. Kiemelték, hogy a BÉT a kereskedés megkezdéséhez szükséges feltételeket maradéktalanul teljesítette.

A BÉT Nyrt. 5 millió 413 ezer 481 darab törzsrészvényét vezette be a tőzsdére.

A társaság bevételei 2022-ben 4,3 milliárd forintra emelkedtek Forrás: Szabó Gábor/ Szabó Gábor / Gabriel Szabo/Szabó Gábor / Gabriel Szabo

A BÉT többségi tulajdonosa a Magyar Nemzeti Bank 81,35 százalékkal. A kisebbségi részvényesek között szerepelnek brókercégek, köztük a legnagyobb a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 5,2 százalékkal, továbbá bankok, a tőzsdei kibocsátók közül az OTP és a Mol, valamint jónéhány magánszemély is.

A BÉT részvényesei az április 26-án tartott éves rendes közgyűlésén határoztak a BÉT részvényeinek tőzsdei bevezetését.

Az akkori tájékoztatás szerint a társaság bevételei 2022-ben az előző évhez képest mintegy 28 százalékkal, 4,3 milliárd forintra emelkedtek, a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti konszolidált nyeresége (EBIDTA) 41 százalékkal, 1,6 milliárd forintra nőtt. A makrogazdasági helyzet miatt a BÉT a KELER Csoportban meglévő részesedésére vonatkozóan csaknem 4 milliárd forintnyi, készpénzhatással nem járó értékvesztést számolt el, és így mínusz 213 millió forint nettó eredménnyel zárta a tavalyi évet.