Szijjártó Péter: Tíz év alatt duplájára nőtt a magyar gyógyszeripar teljesítménye

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2023. május 5. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Novartis beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 5-én. A svájci gyógyszeripari vállalat új regionális kutatás-fejlesztési központot hoz létre Budapesten, innen fogja koordinálni a dél-európai és az afrikai kutatási projektjeit. A projekttel 25 százalékkal bővülni fog a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó dolgozók létszáma. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A kormányzat továbbra is mindent megtesz a magyar gyógyszeripar nemzetközi versenyképességének biztosítása érdekében, aminek egyik eredménye, hogy a szektor teljesítménye tíz év alatt kétszeresére nőtt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Novartis beruházásának bejelentésén tudatta, hogy a svájci gyógyszeripari vállalat új regionális kutatás-fejlesztési központot hoz létre Budapesten, innen fogja koordinálni a dél-európai és az afrikai kutatási projektjeit. A projekttel 25 százalékkal bővülni fog a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó dolgozók létszáma.

- mondta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Novartis beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. május 5-én Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Hozzátette, hogy a hazánkban több mint 400 embert foglalkoztató cégnek most 65 klinikai tesztje fut Magyarországon, az elmúlt tíz évben tízezer magyar ember vehetett részt ilyen programokban.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a "válságok és a veszélyek korát" éli a világ, és az egészségügy terén is komoly kihívásokkal szembesül az emberiség, komoly versenyfutás zajlik a tudományos közösség és a vírusok között.

"Világossá vált az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a járványokkal, egészségügyi kihívásokkal szembeni védekezés sikerét alapvetően meghatározza az, hogy egy-egy ország milyen gyógyszeripari kapacitásokkal rendelkezik" - mutatott rá.

"Mára ez stratégiai képesség, stratégiai tudás, stratégiai vagyon lett. Ezért a magyar kormány továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a magyar gyógyszeripar nemzetközi versenyképességének további javulását, az ehhez szükséges versenyképes és innovációt ösztönző környezetet" - tette hozzá.

Illusztráció Forrás: 123rf.com

Kiemelte, hogy

a gyógyszeripar a gazdaság egyik gerincoszlopát alkotja, amely egyszerre épít a hazai és a külföldi szereplőkre, amit jól példáz, hogy 2014 óta 23 nagy gyógyszeripari beruházás érkezett Magyarországra.


A miniszter aláhúzta, hogy a szektor termelési értéke tavaly elérte az 1200 milliárd forintot, ami óriási rekordnak számít, és gyakorlatilag az ágazat teljesítményének megduplázását jelenti tíz év alatt. Ebben az időszakban másfélszeresére nőtt a gyógyszeriparban dolgozók száma, amely mára meghaladja a 30 ezret.

Közölte, az előállított termékek 87 százaléka exportra kerül a világ 126 országába. A gyógyszeripari export tekintetében Magyarország a világranglista 20. helyén áll, miközben lakosságszámban csak a 95. helyen - tájékoztatott.

Elmondta, hogy tavaly a 13 százalékos növekedést követően meghaladta a kétmilliárd eurót a magyar-svájci kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke, ami új csúcsnak számít.

Mintegy 900 svájci vállalat működik ma Magyarországon, amelyek több mint 30 ezer embernek adnak munkát - közölte.

A Novartis az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy évtizedek óta elkötelezetten támogatja Magyarország és a régió egészségügyi ellátórendszereinek fejlődését, az innovációt a gyógyításban.

A magyarországi orvostudományi egyetemekkel, országos egészségügyi központokkal, megyei kórházakkal szoros partnerségi kapcsolatot fenntartó cég az elmúlt tíz évben számos klinikai vizsgálatsorozat lebonyolításában vállalt fontos szerepet, jellemzően a vezető halálokok közé tartozó szív - és érrendszeri, valamint a rákos megbetegedések és a ritka betegségek területén.

A cég minden évben mintegy száz klinikai kutatási programban vesz részt, amelyekbe évente több mint ezer hazai beteget vonnak be.

A páciensek ellátásának jelentős költségeit, - a gyógyszereket, teszteket, diagnosztikát is beleértve - a svájci vállalat finanszírozza. A Novartis kutatás-fejlesztési tevékenysége így jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez - hangsúlyozzák a közleményben.