Brutálisan lopják a napelemeket Európa-szerte

Napelem, ház, tető
Nem csak építkezéskor, de már kész házakra, utólag is könnyedén felszerelhetőek a napelemek.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek során sokan döntöttek napelemek beszerzése mellett Nagy-Britanniában, egyre többen akadnak azonban olyanok is, akik a tulajdonosok és a bűnüldöző hatóságok legnagyobb bosszúságára, ezt inkább törvénytelen módon teszik - írja a villanyautosok.hu.
Vágólapra másolva!

Tavaly az előző évihez képest mintegy 93 százalékkal növekedett a napenergiával kapcsolatos bűncselekményekről szóló bejelentések száma az Egyesült Királyságban.

Ez az emelkedés jelentős részben a kis értékre elkövetett lopási ügyek gyakoribbá válásának köszönhető,

mivel a dráguló energiaárak és a megélhetési válság egyre jobban érezteti hatását – nyilatkozta a PV Magazine-nak James Taylor főfelügyelő, a brit rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó egységének vezetője.

A jelenséggel nincs egyedül a szigetország: a Viamon német napelemes biztonsági vállalkozás a PV Magazine-nak elmondta, hogy

Európában egy év alatt több mint 5000 „nagyobb" napelemes lopás történt, melyből 400-at Németországban regisztráltak.

A vállalat ügyvezető igazgatója, Oliver Strecke szerint az ebből a szempontból leginkább fertőzöttnek tekinthető Dél-Olaszországban a napelemes bűncselekmények aránya tízszer nagyobb az európai átlagnál. Taylor főfelügyelő szerint a tavalyi évben 48 százalékkal nőtt a napelemparkokból történő kábel- és napelemlopások száma.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A hatóságok képviselői emiatt arra kérték az erőművek tulajdonosait, hogy jelentsenek minden bűncselekményt, legyen az bármilyen kicsi is. Taylor elmondta, hogy tavaly 574.300 font értékre elkövetett lopást jelentettek be a tulajdonosok, de megjegyezte, hogy a valós szám ennél nagyobb lehet.

Strecke úgy látja, hogy

az európai napelemes lopások jellemzően 60.000 euró kárt okoznak,

ha a javításokat és a kieső bevételt is figyelembe vesszük.

Richie Iwanoff, a British Telecom távközlési vállalat bűnügyi csoportjának vezetője pedig arról számolt be, hogy náluk kilenc teljes transzformátorállomást szereltek szét a színesfém után kutató gyűjtögetők.

A kábellopás a kontinensen is nagy üzlet, Strecke beszámolója szerint szervezett bandák egy „éjszakai műszak" során akár 30 kilométernyi rézkábelt is képesek eltüntetni. Hozzáfűzte, hogy egy esetben a tolvajok egy hétvége alatt több mint 15.000 panelt szereltek le, ami 5 MW termelési kapacitásnak, vagyis egy közepes méretű napelemparknak felel meg. „Ez szervezett bűnözés, komoly logisztikai háttérrel."

Oakley szerint a bűnözők a kábeleket fémhulladék-kereskedőkön keresztül adják tovább, mások pedig ledarálják, hogy kinyerjék belőlük a tiszta rezet.