Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Következő mérkőzések 
A filmektől és a televíziós show műsoroktól kezdve a politikai tüntetéseken át a jótékonysági rendezvényekig mindenhol volt, és valószínűleg a jövőben is lesz tortadobálás.Honnan ered és hogyan változott ez a komikus "támadás" az idők során? A válaszhoz vissza kell utaznunk gondolatban a hollywoodi film korai időszakába.
Los Angelesben, a Glendale Blvd. 1712. szám alatt egy emléktábla szól arról, hogy egykor ott működött a Keystone Studios néven ismertté vált filmes cég. A tortadobálós burleszk vígjátékok úttörőjeként számon tartott stúdiót Mack Sennett alapította 1912-ben, és sokáig csak itt forgatták az ilyen jeleneteket. A Keystone egyébként ma már egy másik helyszínen, az Echo Parkban található. De hogyan került a vászonra a tortadobálás?
A tortadobálás valószínűleg a színpadról származik, eredetileg nem filmes burleszk elem, hanem
a Vaudeville showműsorok része lehetett.
A vaudeville (ejtsd: vódvill) egy színpadi műfaj elnevezése. Eredetileg jellegzetesen párizsi, utcai dalokat jelölt, és a – zömmel itáliai komédiások – előszeretettel építették be ezeket a dalocskákat rögtönzéses játékaikba. Ezeket a vaudeville-eket (más műfajokkal együtt) a francia vígopera, az opéra comique előzményeinek tekintik. A vaudeville, mint zenés színpadi műfaj az angol music hall amerikai változata. Az előadás táncból és énekből, pantomimból, dialógusokból, akrobata számokból, valamint állatidomárok és bűvészek mutatványaiból állt össze. A vaudeville-társulatok általában az országban vándorolva, mindig más helyen adták elő a műsort. A tizenkilencedik század Amerikájában több száz ilyen vándortársulat működött.
Az első tortadobálós geg 1909-ben jelent meg a Mr. Flip című némafilmben. A történet szerint egy férfi azzal töltötte a napjait, hogy jártában-keltében udvarolt a nőknek, szinte már zaklatta őket rámenősségével. Egy cukrászasszony azonban megelégelte ezt, és jól arculdobta egy tortával.
A film elérhető egy internetes videómegosztó felületen:
Nemsokára már szinte minden Keystone gyártotta vígjátékban szerepet kapott a tortadobálás, így
a stúdiónak saját cukrászdára is szüksége lett a felhasznált tortamennyiség miatt.
Szerencséjükre a közelükben működött Sarah Brener cukrászdája, így ő lett a legfőbb szállítója a filmekben a színészek által egymásra hajított édességeknek. Habár a legtöbb torta kifejezetten a filmekhez készült, és ehetetlen volt - nehéz tésztából és lötyögős pudingból készült -, a korabeli források szerint volt néhány nagyon ízletes is azok között. Charlie Chaplin például annyira meg volt elégedve Brener alkotásaival, hogy a cukrászasszonynak ajándékozta egyik védjegyévé vált sétapálcáját is, és azt híresztelte, hogy itt készül a város legfinomabb tortája.
Egyébként szigorú szabályokat írtak elő a filmes tortadobálós jelenetekre: például ha a célszemély fekete ruhát viselt, akkor a torta töltelékében mindenképpen lennie kellett hatalmas adag tejszínhabnak, ha viszont színes volt az illető öltözéke, akkor csoki - eperszirupos, illetve egyéb fekete színű - tölteléknek kellett dominálnia az édességben. Mindez a minél hatásosabb látvány megteremtését szolgálta.
A dobás technikája sem volt mindegy:
úgy kellett a tortát elhajítani, mint egy római diszkoszt.
Mivel az arcról lefolyó torta látványa önmagában is eléggé megalázó volt, így a célpontnak mindig olyan szereplőnek kellett lennie, aki valamilyen negatív figurát alakított. Édesanyák például sohasem kaptak tortát az arcukba.
A filmes tortadobálás jó ideig nem veszített népszerűségéből. Ezért a filmkészítők gondoltak egy merészet, és úgy döntöttek, hogy ebből egy egész csatajelenetet készítenek, ahol már több torta is szerephez jut. Az első ilyen alkotás az 1916-os "Behind the Screen" című Charlie Chaplin film volt.
A staged pie-fight gets out of hand when Charlie Chaplin and Eric Campbell take aim in 'Behind The Screen' (1916)
by u/Quantum_Key in silentmoviegifs
A filmtörténet eddigi legnagyobb tortacsatáját Laurel és Hardy filmjében, Az évszázad csatájában mutatták be 1927-ben.
A film forgatása előtt a készítők hatalmas mennyiségben - állítólag mintegy 4.000 darabot - vásároltak pudingos, banános, áfonyás, cseresznyés, kókuszos, málnás és citromkrémes tortákat a Los Angeles Pie Company-tól.
A tortadobálós jelenetek ugyanakkor a meglehetősen borsos áruak közé tartoztak. Az 1965-ben bemutatott The Great Race (A nagy verseny) is a grandiózus tortadobálós jelenetéről vált ismertté.
Az ilyen, mindössze pár perces jelenetek költségvetése 200.000 dollár volt, beleértve a 18.000 dolláros cukrászati költséget is az ötnapos forgatás alatt.
A Keystone Studios - köszönhetően a tortadobálás adaptálásának a filmvászonra - sokáig jelentős szereplője maradt a filmiparnak, és olyan legendássá vált színészeket foglalkoztatott, mint a már említett Charlie Chaplin. De mire az 1920-as évek beköszöntöttek, az emberek belefáradtak a pudingos torta-műsorba. A nézők ugyanis egyre nagyobb igényeket támasztottak a vígjátékokkal kapcsolatban, márt nem volt elég az a sikerhez, hogy a szereplők tortákat nyomnak egymás arcába.
A Keystone egykori épülete ma már raktárként funkcionál, és a Brener-cukrászda sincs meg, a stúdió emléke azonban tovább él, ahogy egy emléktáblán is olvasható: "Itt születtek a mozgóképes vígjátékok."
Válogatás a legjobb tortadobálós jelenetekből:
Forrás: thevintagenews, atlasobscura, Youtube
