Megdöbbentő titkot rejt a Hősök tere - videó

Gloriette díszkút a Hősök terén
Gloriette díszkút a Hősök terén
Vágólapra másolva!
Budapest egyik legszebb, legismertebb és a legtöbbet látogatott helye a Hősök tere, amely az előtte fekvő Andrássy úttal együtt 2002 óta a világörökség része. Rendelkezik azonban egy hihetetlen érdekességgel is, amiről csak kevesen tudnak. 
Vágólapra másolva!

A tér alatt van valami, amiről már szinte mindenki megfeledkezett, pedig hatalmas értékkel bír. Egykor ez is igazi látványosságnak számított – egészen addig, amíg el nem tűnt onnan - írja a Promotions.hu.

Zsigmondy Vilmos bányamérnök 1877. június 4-én egy próbafúrás során 970 méter mélyen hévízre lelt a jelenlegi Hősök tere helyszínén.

Majd Ybl Miklós építész 1894-ben egy ivókutat tervezett a víz felszínre hozása érdekében. A kút fölé egyszerű építményt építettek, amit Zsigmondy fúrháznak nevezett. 1884-ben lebontották és helyette megint csak Ybl Miklós tervei alapján díszkút épült. A Gloriette nevű építmény egy 2,5 méter magas, hatszögletű, balluszteres korláttal keretezett terasz volt, aminek a közepén egy 24 méter magas zászlótartó rúd állt, és két oldalról lépcső vezetett fel.

A Gloriette díszkút a Hősök terén Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

A kutat ma a Hősök emlékköve mögötti fémlap rejti. Az ide látogatók azonban nem sokáig élvezhették a csodaszép kút látványát.

1895-ben ugyanis döntés született arról, hogy itt építik fel a Milleniumi emlékművet. A munkálatok alatt sajnos útban volt az objektum, ezért úgy döntöttek, hogy akármennyire is szép, lebontják – jelenleg egy fémlap jelzi az egykori díszkút helyét a Hősök terén.

Itt lehet megtekinteni egy érdekes videót a Hősök teréről, a felvételen a Gloriette kút is látható: