A szakértő kimondta, amire senki sem számított: lehet még olcsó az energia

Szabó Gábor szerint 2024 első negyedévében érkezhetnek az uniós forrásból megvalósuló megrendelések.
Szabó Gábor szerint 2024 első negyedévében érkezhetnek az uniós forrásból megvalósuló megrendelések.
Vágólapra másolva!
Nagyon várják a kis- és középvállalkozások az uniós pénzt, mert a magas kamatok miatt egyelőre muszáj elhalasztaniuk a beruházásokat - írta meg a Világgazdaság. Szabó Gábor, a svájci Georg Fischer szerszámgép-üzletága, a GF Machining Solutions magyar és román piacért felelős vezetője szerint nem lesz örökké magasan az energia ára, az automatizálás nem veszi el senkinek a munkáját, az ázsiai cégek jelenlétéből pedig sokat profitálhat Magyarország.
Vágólapra másolva!

– jelentette ki a Világgazdaság felvetésére Szabó Gábor, a svájci Georg Fischer szerszámgép-üzletága, a GF Machining Solutions magyar és román piacért felelős vezetője. Hozzátette, a következő években már biztosan lesz hatásuk az energetikai beruházásoknak is, a legtöbb vállalkozás tett és tesz azért, hogy csökkentse a fogyasztását.

Szabó Gábor szerint 2024 első negyedévében érkezhetnek az uniós forrásból megvalósuló megrendelések. Forrás: Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az egyéb beruházásokkal kapcsolatban a szakértő már nem ilyen pozitív, hiszen az uniós források hiánya és a magas kamatok miatt azt tapasztalja, hogy a kis- és középvállalkozások kivárnak, és csak a multinacionális cégek aktívak, amelyek kevésbé függnek az uniós pénztől, mert nagyobb a büdzséjük. Eközben Romániában – ahova utal Brüsszel –, a kkv-k is beruháznak, és bár az EU-s forrásokat sem ingyen adják, azért a GF által gyártott, illetve forgalmazott több százezer eurós berendezéseknél jelentős tétel a 35-40 százalékos vissza nem térítendő támogatás.

A cégek működnek, és nagyon várják az uniós pénzt

– mondta Szabó. Szerinte nagy kérdés, mekkora keretösszeg áll majd rendelkezésre, és hány cég nyerhet, hiszen a korábbi uniós pályázatoknál is percek alatt kimerült a forrás, ez bizonyára most is így lesz, mert hosszú ideje erre vár mindenki. A kamatcsökkentéssel kapcsolatos hírekre úgy reagált, ha meg is valósulna, 1-2 százalékos mérséklés még nem elég ahhoz, hogy az ügyfelek hitelt vegyenek fel, ugyanis pontosan tudják, hol álltak a kamatszintek másfél-két évvel ezelőtt.

Szabó Gábor a mindennapi tapasztalatok alapján ki tudja jelenteni, hogy a beruházási kedv ideiglenes csökkenése ellenére a cégek működnek, munka van, ezt le tudják szűrni az oktatás-szerviz és a fogyóeszköz-értékesítés üzletágak eredményeiből. Emellett azt is figyelik, hogy mennyire fizetőképes az ügyfélkör, hogyan alakulnak a kintlévőségek, márpedig nem volt jellemző, hogy cégek csődöt mondjanak az elmúlt hónapokban.

A GF-nél nem tudták úgy emelni az árakat, mint a kiskereskedelemben. Forrás: Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A gépek senkinek nem veszik el a munkáját

Az elszabaduló inflációval kapcsolatban megjegyezte, csak egy kis részét építették be az árakba, a kiskereskedelemben látott őrülethez hasonlót nem tapasztalt a szektorban, hiszen gépeknél a 20-25 százalékos emelés már nem versenyképes. Az alapanyagok és az energia drágulása mellett természetesen a fizetések növelését is csak így tudták kigazdálkodni, amit az ügyfelek elfogadtak.

– mutatott rá Szabó Gábor.

A szakértő szerint a munkaerőhiány továbbra is jelentős, pedig a piac megköveteli, hogy újabb és újabb embereket vegyenek fel. A bérek folyamatosan emelkednek, a reálkeresetek viszont nem, ennek oka, hogy

egy több száz fős vállalkozás nagyon nehezen tudna kigazdálkodni egy 25 százalékos bérnövekedést.

A munkaerőhiány miatt Magyarországon is egyre több a külföldi dolgozó, és a GF-nél azt tapasztalják, folyamatosan nő a projektek száma az automatizálás területén, hiszen ha már nem lehet bővíteni a munkavállalói tömeget, akkor nincs más út a termelésnövekedéshez.

– hívta fel rá a figyelmet Szabó, aki hozzátette, itthon azért a digitalizációban, az automatizálásban és főleg a kutatás-fejlesztésben nem állunk jól.

A kínai vállalatoktól is van mit tanulni

Az ügyvezető úgy véli, nem kell attól tartani, hogy a magas energiaárak miatt az ellátási lánc ismét Ázsiára fókuszál, sőt, az ottani országok jönnek ide, mert közelebb akarnak lenni az európai piachoz. Hozzátette, ezek a beruházások mindig generálnak helyileg is beszállítói láncokat, pozitív hatással vannak a GDP-re és a cégek termelésbővítésére, ráadásul „a kínai vállalatoktól is van mit tanulni".

A Georg Fischerrel kapcsolatban azt mondta, a szerszámgépüzletág a részvényesek és a piac várakozásaihoz képest is jobb eredményt tud felmutatni,

az anyavállalat rövid és hosszú távú megítélése pedig a svájci bankoknál jobb, mint néhány Magyarországon is működő pénzintézeté, azaz a szerződéskötésnél többet érhet a vállalati garancia a bankinál.

„A fenntarthatóság sok vállalkozásnál olyan, mint Columbo felesége: állandóan beszélnek róla, de senki sem látta még. A GF viszont egy jelentős, tizenötezer fős svájci cég, nagy lépéseket teszünk, hogy csökkentsük a karbonlábnyomunkat" – mondta Szabó Gábor, aki azt tapasztalja, néhány éve még nem számított az ügyfeleknek, ha valami egy órával később készült el, ilyen energiaárak mellett viszont már hatalmas az összegbeli különbség, ha például tíz gépet kevesebb ideig kell működtetni ugyanannyi termék előállításához.