700 milliárd forint értékben indulhatnak informatikai beruházások

kiberbiztonság
Izrael legnagyobb betegállátó intézménye évente 1,8 millió beteglátogatást kezel, az 1500 ágyra pedig egymillió lakos jut a metropoliszból és a környező agglomerációból. A hatékony ellátás itt is csak a digitalizáció segítségével érhető el.
Vágólapra másolva!
Új szintre lépett a digitalizációt támogató program előkészítése, nyilvánosak a következő évek digitális fejlesztéseinek információi. A Magyar Közlönyben megjelentek alapján a kormányzat - a korábban megismertekhez képest lényegesen több – közel hatvan program indulását jelentheti be a következő években, megközelítőleg 700 milliárd értékben.
Vágólapra másolva!

Az informatikai és digitalizációs fejlesztések egy programba történő csoportosítására vonatkozó tervek egy-két éve láttak napvilágot, amikor a kormányzat, a már megszokott tematika szerinti fejlesztési programok mellett, az elérhető uniós források egy részét önálló digitalizációs keretbe szervezte.

Az előkészítő munka, az Európai Bizottság a tavaly december végi jóváhagyását követően tovább folytatódott, a közlönyben megjelentek a tervezett beruházások részletesebb információi is.

A dokumentum alapján a kormányzat - a korábban megismertekhez képest lényegesen több – közel hatvan program indulását jelentheti be a következő években, megközelítőleg 700 milliárd forint támogatási értékkel.

Az időközben elfogadott Digitális Megújulás Operatív program továbbra is négy fő téma köré csoportosítva tartalmazza a szükségesnek ítélt beruházásokat.

A Digitális Megújulás Operatív program négy fő témája

1. vállalkozások digitális átállását és a hazai digitális közszolgáltatások fejlesztése

2. a zöld infrastruktúra kialakításának támogatása

3. a széles sávú internet hálózat fejlesztése

4.állampolgárok digitális képzése és oktatás-informatikai rendszerek

A felülvizsgálatot követően megerősödtek a Digitális Állampolgárság megteremtését célzó beruházások, így olyan kiemelt projektek is a program részét képezik, mint a digitális személyi igazolvány biztosítása, az élethelyzet alapú virtuális ügyintézés lehetőségének megteremtése, valamint az ügyintézési felületek korszerűsítése és a kapcsolódó e-közigazgatási háttérrendszerek fejlett technológián történő összekapcsolása.

Illusztráció Forrás: https://infolab.nemzetilabor.hu/hu/kutatasi-temakorok/kiberbiztonsag

A digitális közszolgáltatások fejlesztése mellett a programnak változatlanul része a kis és középvállalkozások digitális átállását támogató intézkedések listája, ahol a központi állami programok mellett 100 milliárd forintos nagyságrendben vannak jelen az informatikai területet támogató kutatás-fejlesztési pályázatok, és olyan, a digitalizációt támogató hitelprogramok, amelyek a piaci viszonyokhoz képest kedvezőbb kamatozással érhetőek majd el.

A korábbi, 2021. novemberében ismertetett tervekhez képest bővült a zöld átállás téma alá rendezett energetikai beruházások köre is, így az energiamenedzsment rendszerek mellett további jelentős állami beruházások várhatóak a villamosenergia-hálózat rugalmasságának növelése érdekében, vagy az olyan adatfeldolgozó rendszerek területén, amelyek az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodást képesek támogatni.

Jó hír, hogy több mint 70 milliárd forint támogatás juthat a lakosság szélessávú internet hálózati kapcsolattal történő ellátására, amely ösztönözheti a piaci szereplőket, annak érdekében, hogy a nagyvárosok mellett a kisebb településeken, és kevésbé fejlett régiókban is felgyorsítsák a beruházásaikat.

Mindez kiegészül a lakosság digitális tudásának növelését célzó és az oktatás-informatikai rendszerek fejlesztését támogató projektek listájával, amelyeknek köszönhetően 100 milliárd forintot meghaladó összegben indulhatnak lakossági képzési programok, időseknek, fiataloknak, alap és emelt szinten. Ez azért is különösen fontos, mert Magyarországon az aktív lakosság megközelítőleg felének éppen csak, hogy alapszintűek az ilyen irányú ismeretei.

A pályázatok meghirdetésére a kormány a 2023/2024 éveket jelölte meg, de egy részük már 2023-ban meghirdetésre kerülhet, hiszen a forrásokat 2027-ig fel kell használni.