Ajándékba adják a labort, ahol az egeret és a lézernyomatót feltalálták

számítógépezés, számítógép, asztali számítógép, pc, illusztráció, nő, kéz, egér, billentyűzet
Vágólapra másolva!
A Xerox bejelentette, hogy a Palo Alto-ban található techológiai kutatóközpontját (elterjedt rövidítéssel hivatkozva: PARC) az SRI International nonprofit kutató- és innovációs intézetnek adományozza. Ezzel két, a II. világháború utáni modern informatikában úttörő szerepet játszó innovációs szervezet lép együttműködésre. A két műhelyben korábban olyan jelentős újításokat alkottak meg, melyek mostanra a hétköznapi számítástechnikai megoldások természetes, megkerülhetetlen részeivé, mindennapi felhasználói élménnyé váltak.
Vágólapra másolva!

A Xerox 1970-ben alapította a PARC-ot, és az ott dolgozó kutatók, tudósok hamarosan olyan fejlesztésekkel jelentkeztek, melyek alapvetően határozzák meg napjainkban a számítástechnikai, technológiai megoldásokat. A PARC-ban dolgozóknak köszönhető az Ethernet megalkotása, a grafikus felhasználói felület létrehozása, az egér mint beviteli eszköz bevezetése, sőt, a Xerox Alto Personal név alatt ők készítették el 1973-ban az első személyi számítógépes munkaállomást is. De

a PARC-hoz köthető a lézernyomtató feltalálása is.

Álltólag Steve Jobs-ot, az Apple révén ikonikus figurává vált technológiai gurut annyira lenyűgözték a PARC-ban látottak, különösen az 1975-ben bemutatott grafikus felhasználói felületet jellemző ablakok és ikonok, hogy az Apple később szemérmetlenül lemásolta, illetve átvette ezeket az elemeket.

Az eredetileg a Stanford Egyetemhez köthető SRI szintén jelentős technológiai innovációkkal jelentkezett már a PARC előtti évtizedekben is. Mai nevét 1977-től viseli, ettől függetlenül ehhez a kutatóműhelyhez köthető többek között korábban a színes televízió feltalálása, valamint a SWIFT-kódokra vonatkozó egységes banki irányelvek kidolgozása is.

A PARC nagyjából 1000 munkavállalója lép most szoros együttműködésre az SRI-vel, a Xerox részéről bejelentett "adományozás" részeként. A vállalat közleménye szerint az együttműködés keretében főként a mesterséges intelligenciával, a gépi tanulással, valamint a robotikával kapcsolatos kutatásokra összpontosítanak.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció / forrás: Shutterstock