A tojás lett az új arany az Egyesült Államokban

Mennyi az annyi – galéria, doboz tojás
white eggs
Vágólapra másolva!
Akkora a tojáshiány az Egyesült Államokban, hogy az ország legnagyobb tojástermelő vállalata több mint hétszeresére tudta növelni a nyerségét az elmúlt pénzügyi negyedévben.
Vágólapra másolva!

A tojás lett az új arany az USA-ban, ahogy hatalmas hiány alakult ki az élelmiszerből az elmúlt hónapokban. Ennek eredményeként pedig

az ország legnagyobb piaci részesedével rendelkező tojástermelő cége több mint hétszeresére növelte a nyereségét

– írja a New York Post.

A Cal-Maine Foods nevű cég nagyjából 20 százalékos részesedéssel bír az amerikai tojáspiacon, és a legutóbbi beszámolója szerint a februárban véget ért pénzügyi negyedévben 323,2 millió dolláros nyereséget ért el. Ez éves összevetésben 718 százalékos növekedést jelentett.

Aranyárban árulják a tojást az Egyesült Államokban Forrás: Shutterstock/Anek Sangkamanee

A társaság emellett 997,5 millió dolláros bevételt produkált, ami 109 százalékos növekedés volt, és messze meghaladta az elemzők által várt 888,2 millió dollárt.

A vállalat közölte, hogy a tojástermelő létesítményeit megkímélte a madárinfluenza.

A járvány tavaly jelent meg az USA-ban, és a kitörése óta több mint 58 millió csirke és pulyka levágására kényszerítette a termelőket.

Ez vezetett a tojás és más baromfitermékek kínálatának drasztikus szűküléséhez, jelentősen megemelve az árakat.

Az Egyesült Államokban egy tucat tojás átlagára idén februárban 4,11 dollár (kb. 1500 forint) volt, szemben a tavaly februárban mért 2 dollár körüli árral.