Léghajóhoz hasonlít a luxusrepülőgép, ami hamarosan a gazdagok új kedvence lehet

Hybrid Air Vehicles, szuperjachtszerű repülőgép, repülő, jármű, jacht, hibrid, luxus
Vágólapra másolva!
A The Sun számolt be róla, hogy egy különleges innováció, egy szuperjachthoz hasonlító, de a léghajók formáját is felidéző repülőgép forradalmasíthatja a szupergazdagok utazását.
Vágólapra másolva!

Az Airlander elnevezésű „hibrid léghajó" többek közt abban is különbözik a repülőgépektől, hogy a felszállásához nem szükséges kifutópálya.

Az Airlander látványterven Forrás: Hybrid Air Vehicles - PressKit

A látványtervek szerint az Airlandernek hatalmas nappalija lenne ülésekkel és ívelt ablakokkal, hossza pedig egy futballpályáéval egyezne meg. A luxusjárműre nemcsak hatalmas, nyitható üvegablakokat terveztek, hanem még üvegtáblákat is elhelyeztek a padlón, ezekkel is biztosítva a lenyűgöző kilátást.

A vendégek a nyolc hálószoba egyikében szállhatnak meg, amelyek mindegyike franciaággyal és saját fürdőszobával rendelkezik majd.

A Hybrid Air Vehicles vezérigazgatója, Tom Grundy elmondta:

Már csak a sebesség miatt is, hiszen az Airlander végsebessége 160 kilométer/óra lesz, szemben egy utasszállító repülőgép több mint 800 kilométer/órás sebességével. Cserébe azonban elkerülhetők a reptéri torlódások, tekintve, hogy egy helikopterfelszállónyi tér is elég az Airlander magasba emelkedéséhez, amely a gyártó szerint akár már 2026-ra megtörténhet.

A különleges repülőt ugyanakkor nem pusztán a gazdagok figyelmébe ajánlják, hiszen az alapszerkezet alkalmassá tehető áruszállításra, vagy akár kaasztrófahelyzetben történő segítségnyújtásra is.

Az ugyanakkor érdemes felidézni, hogy a fejlesztésnek már volt egy bemutatkozása évekkel korábban, és az nem túl nagy sikerrel zárult.