Létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere Magyarországon

A székesfehérvári ipari parkban a Lidl áruházlánc központi logisztikai raktára, VÉSZ blokád
Vágólapra másolva!
Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, jelenleg is közel2.500-ra tehető azon cégek száma, amelyek a magyar logisztikai ipar valamely szegmensébendolgoznak. Az ágazat több mint 280 ezer főt foglalkoztat és a GDP 5 százalékát állítja elő. AKormány célja, hogy ez az arány 2030-ra 10 százalékra növekedjen - írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A Kormány részletesen áttekintette az ágazat helyzetét, továbbá megállapította, hogy

a koronavírusjárvány, valamint a háború és szankciók sújtotta gazdasági környezet súlyosanérintette az ellátási láncokat,

és jelentős kihívások elé állította a logisztikai szektor szereplőit.

Hazánk gazdasági teljesítményének növelése érdekében a Kormány első lépésben jelentősen
megemelte a fuvarozóknak adható adómentes napidíjat, amely belföldi kiküldetés esetén 3 ezer
forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emelkedett.

A szektor versenyképességének további növelése érdekében

a Kormány most arról határozott,hogy egységes szabályozási, minősítési és ellenőrzési rendszert hoz létre,

hogy a logisztikai szolgáltató szektor beruházásai koordinált keretek között és hatékonyabban valósuljanak meg.

A székesfehérvári ipari parkban a Lidl áruházlánc központi logisztikai raktáran (illusztráció) Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A döntés értelmében létrejön egy új minősítési rendszer, az új szabályozás három kategóriába
sorolja a logisztikai parkokat:

  1. intermodális logisztikai park,
  2. regionális logisztikai park és
  3. helyi logisztikai park.

A logisztikai park cím közvetlen előnnyel nem jár, nem jelent közvetlen pénzügyi támogatást, azonban a címet elnyerők célzott támogatási programokra pályázhatnak, célzott kedvezményeket kaphatnak és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításra vonatkozó kérelmük elbírálása egyszerűsített eljárásban történik.

A logisztikai park cím odaítélésére a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács tesz javaslatot kérelem alapján, a cím odaítéléséről az iparügyekért felelős miniszter dönt.

Azon már most is működő szolgáltató egységek, amelyek megfelelnek a logisztikai park feltételeinek, azaz tevékenységüket legalább 3 hektár területen és 3.000 m2 fedett raktárbázissal végzik, 2024. december 31-ig szerezhetnek logisztikai park címet. Ennek hiányában a határidőt követően logisztikai tevékenységüket nem folytathatják.

Az intézkedéstől a Kormány azt várja, hogy Magyarország hatékonyabban használja ki kedvező földrajzi adottságait, a makrotérségeket összekapcsoló hídszerepét. A Logisztikai Parkok
fejlesztésével növekedjen a hazai térségek vonzereje, csökkenjenek a területi különbségek, az új befektetésekkel és magasabb hozzáadott értékű tevékenységek megvalósulásával pedig növekedjen az ország gazdasági teljesítménye.