Fontos bejelentések jöttek az orosz gazdaság állapotáról

orosz központi bank moszkvai székháza
Moszkva, 2014. december 16. Az orosz központi bank moszkvai székháza 2014. december 16-án. A jegybank az éjjel 6,50 százalékponttal 17 százalékra emelte az alapkamatot, de ez sem tudta megállítani a rubel árfolyamának további esését. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Vágólapra másolva!
Az orosz jegybank 7,5 százalékon tartotta az alapkamatot, miközben javított az orosz gazdaság idei teljesítményével kapcsolatos előrejelzésén. Ezenfelül módosította idei inflációs várakozását és az idei átlagos kamatszintre vonatkozó becslését is.
Vágólapra másolva!

A jegybank most úgy véli, hogy az orosz hazai össztermék (GDP) 0,5-2 százalékkal nő az eddig becsült mínusz 1/plusz 1 százalék helyett.

A kamatdöntő ülést követően ismertetett közlemény szerint

a februárban vártnál nagyobb ütemben élénkül a gazdaság,

amit a belső kereslet növekedésével, illetve az orosz gazdaság folyamatos alkalmazkodóképességével indokoltak.

Az orosz központi bank moszkvai székháza Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

A jegybank ugyancsak pénteken a korábban becsült 5-7 százalékról, 4,5-6,5 százalékra mérsékelte idei inflációs előrejelzését, míg a jövő évit 4 százalékon tartotta. A jegybank inflációs célja 4 százalék.

A jegybank közleménye szerint

az éves infláció a magas bázishatás hatására jelentősen visszaesett,

márciusban 3,5 százalék volt a februári 11 százalék után. "A következő hónapokban az éves infláció átmenetileg továbbra is 4 százalék alatti marad a tavalyi magas bázishatás miatt, majd az idei második félévben fokozatosan nőni kezd" - áll a közleményben.

A jegybank ezenfelül módosította az átlagos irányadó rátára vonatkozó idei előrejelzését, azt 7,3-8,2 százalékra változtatta az eddigi 7-9 százalékról. A 2024-re és 2025-re vonatkozó előrejelzés nem változott. 2024-ben az átlagos irányadó ráta 6,5-7,5 százalék, 2025-ben pedig 5-6 százalék közötti szinten várható.

A jegybank következő kamatdöntő ülését június 9-én tartják.