Idén is különleges klímatanórát tart Áder János a Fenntarthatósági Témahéten

Fenntarthatósági Témahét
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Nyolcadik éve rendezik meg a kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, ami közel 1800 iskola 400 ezer diákját éri el. A programsorozat minden évben a Föld napja körül kerül megtartásra, célja a diákok fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteinek bővítése. A Témahét egyrészt iskolai, tanórai keretek között, másrészt a nagyszámú támogatói szakmai partner jóvoltából közel 400 külső helyszínen zajlik. Az idei év kiemelt témái a biodiverzitás, a fenntartható értékek, az energia és a hulladék, ezeket tanórai és a helyszíni látogatásokon túl a diákok izgalmas pályázatok keretében dolgozzák fel, járják körbe. Az idei témahéten ismét különleges tanórát tart Áder János volt köztársasági elnök.
Vágólapra másolva!

A Belügyminisztérium a köznevelésben a 2023. április 24. és 28. közötti időszakra hirdette meg az idei Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja, a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között. A Fenntarthatósági Témahét fővédnöke Áder János volt köztársasági elnök, kiemelt támogatói a Belügyminisztérium és a Kék Bolygó Alapítvány, védnöke az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság, szervezője a PontVelem Nonprofit Kft.

Áder János különleges klímavédelmi tanórát tart

A Témahét nyitórendezvényét 2023. április 24-én a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felolvasótermében tartották, erről az Origo beszámolóját itt érheti el. Ezt követően Áder János volt köztársasági elnök, immár hagyományként, az idei Témahéten is tart tanórát középiskolás diákok részére, amelyre 2023. április 25-én, kedden, délelőtt 11.00 órakor a Zalaegerszegi SZC diákjainak részvételével kerül sor.

A rendkívüli tanórát a Szervezők élőben rögzítik és streamelik a Fenntarthatósági Témahét honlapján, valamint az Origo hírportálon keresztül, így online közvetítéssel az egész Kárpát-medencében több tízezer diák részére egyidőben lesz elérhető az esemény.

A Fenntarthatósági Témahét idén először öt minisztérium (Belügyminisztérium, Agrárminisztérium, Energiaügyi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium és Miniszterelnökség) támogatásával valósul meg. A 2023. évi Fenntarthatósági Témahét kiemelt témái a biodiverzitás, a fenntartható értékek és az energia. Ezek mellett a hulladék, mint állandó téma is megjelenik. Ezekben a témákban a Szervezők kiemelten kezelik az egyéni, a kisközösségi és a társadalmi felelősségvállalás lehetőségeit.

Áder János különleges tanórát tart idén is a Fenntarthatósági Témahéten Forrás: Fenntarthatósági Témahét honlapja

Minden hazai és határon túli nevelési-oktatási intézmény a munkatervében meghatározott módon vehet részt a Témahéthez kapcsolódó programokon, illetve szervezheti meg az adott témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat.

A Témahétre az egész Kárpát-medencéből – így a határon túlról is – csatlakozhatnak magyar nyelven oktató általános iskolák és középfokú oktatási intézmények.

A Fenntarrhatósági Témahéthez kapcsolódóan idén is számos kapcsolódási lehetőség állt és áll rendelkezésre iskoláknak, pedagógusoknak, diákoknak, és más érdeklődőknek is. Ezeket mutatjuk be a PontVelem Nonprofit Kft. közölte információk alapján.

Pedagógusképzések

Az Oktatási Hivatal szakmai támogatásával 2023-ban is kétlépcsős, képzők képzésével megvalósított pedagógus-felkészítő programok zajlottak, 15 POK helyszínen 450 pedagógus részvételével. Idén először négy határon túli helyszínen is megvalósultak pedagógusképzések, három Erdélyben, egy pedig a Felvidéken.

A korábbi évekhez hasonlóan a pedagógusok felkészülését ebben az évben is digitális úton elérhető képzési e-tananyagokkal, webináriumokkal támogatja a PontVelem Nonprofit Kft., amelyek a Témahét honlapján megtekinthetők.

Témahetes tanórai és tanórán kívüli szakmai segédanyagok

A kidolgozott tanóravázlatok mellett ebben a tanévben továbbra is nagy hangsúlyt és támogatást kapnak a pedagógusok saját iskolájukra kidolgozott projektalapú foglalkozástervei. A Szervezők mind az óravázlatokat, mind a mintaprojekteket három korosztályra (alsó tagozat, felső tagozat, középiskola) ajánlják ki a pedagógusoknak, a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás témákban. Az előző két év tapasztalatai alapján kiemelten támogatnak minden olyan óravázlatot és projektet, amely digitális módszereket is alkalmaz a gyermekek tanulási folyamata során.

Önkéntes program

Idén a fenntarthatóságért elkötelezett szakemberek önkéntesként ismét színesíthetik az iskolai programokat. A Szervezők a Témahét honlapján található térképen teszik nyilvánossá a regisztrált intézményeket az iskolák nevével és címével, hogy az önkéntesek tájékozódni tudjanak a helyszínekről. Azok a vállalatok, amelyek nagyobb számban szeretnének részt venni önkéntesként a programban, logisztikai támogatást kapnak az iskolákkal való összekapcsolódáshoz.

A Témahetet támogató szervezetek, vállalatok ebben az évben is fogadnak iskolás csoportokat a Témahét ideje alatt, működésük és a fenntarthatóság kapcsolatának bemutatására.

Ennek keretében, többek között a MÁV-csoport helyszíneire vagy nemzeti parkokba mehetnek az iskolai osztályok

, hogy megismerjék a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdéseket, válaszokat, illetve a MÁV Zrt. magasrangú vezetői látogatnak el több vidéki város iskoláiba, hogy a vasútnak a fenntarthatóság terén végzett tevékenységéről tartsanak előadást a diákoknak.

Diákokpályázatok és az iskolások aktivitása

A témák elmélyítésére hazai és nemzetközi kísérőprogramok, valamint versenyek és pályázatok kerülnek meghirdetésre. Újra kiírásra kerül a Legaktívabb Iskola díj pályázat, amelyre a hazai és
a határon túli iskolák a Fenntarthatósági Témahéten megvalósított programjaikkal pályázhatnak.
A pályázati lehetőségek ebben a tanévben is szervesen kapcsolódnak az óravázlatokhoz és a projektekhez. Olyan tevékenységekkel lehet pályázni, amelyekhez a pedagógusok útmutatást kapnak az óravázlatokban, valamint időkeretet a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon való megvalósításhoz.

A 2023. évi Fenntarthatósági Témahét diákpályázatai és a pályázatok részletei letölthetők a Témahét honlapjáról.

Illusztráció Forrás: PontVelem Nonprofit Kft.

Iskolai kezdeményezések támogatása

A Szervezők 2023-ban is támogatják az iskolák helyi kezdeményezéseit, a fenntarthatósággal kapcsolatos egyéb programok nyilvánosságát, elérhetőségét. A Témahét központi honlapján megjelenést biztosítanak minden releváns programnak. A Témahét végén beérkező iskolai beszámolókat értékelik és arra kérik az iskolákat, hogy egy megadott sablon alapján, megfelelő minőségben saját honlapjukra is tegyék fel a beszámolót.

ZöldOkos Kupa

A ZöldOkos Kupa a fenntarthatóság témakörében egyedülálló és hiánypótló országos tudásverseny, amely 2023-ban ismét két külön korosztályban indul: a Magonc korosztályban az 5-6. évfolyamosok számára és a Palánta korosztályban a 7-8. évfolyamosok számára.

A Palánta versenyen olyan hazai és határon túli (Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria), magyar ajkú, 7-8. osztályos diákok indulhatnak 3 fős csapatokban, akiknek iskolájuk regisztrált a 2023. évi Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahétre. A verseny összesen 6 fordulóból áll: 3 előfordulóból, 1 megyei elődöntőből, 1 regionális középdöntőből és 1 két részből álló Kárpát-medencei döntőből. A verseny 2023. februártól májusig tart, a tematikája megegyezik a Témahét kiemelt témáival.

Az 5-6. osztályos diákoknak szóló, háziverseny keretében zajló Magonc verseny összesen 3 fordulóból áll, amelynek lebonyolítása 2023. április 24. és május 26. között javasolt a részt vevő iskoláknak – a fordulók időpontját minden iskola maga dönti el. A verseny lebonyolításához a PontVelem Nonprofit Kft. forgatókönyvet biztosít az iskolák számára. A Magonc versenyre regisztrált iskolák közül 20 intézmény 50 ezer Ft értékű támogatást kap a versenyeken eredményesen szereplő diákok díjazására, illetve a verseny lebonyolítására. A 20 intézményt a Szervezők sorsolással választják ki.

A ZöldOkos Kupához készült korábbi felhívás Forrás: PontVelem Nonprofit Kft.

TeSzedd! pályázat a Fenntarthatósái Témahéten

A Fenntarthatósági Témahéttel együttműködve az Energiaügyi Minisztérium ösztönözi az általános- és középiskolás diákokat és tanáraikat az illegálisan elhagyott hulladékok gyűjtésére, környezetünk megtisztítására. Az energiaügyi tárca támogatásának köszönhetően a TeSzedd! mássalhangzóira rímelve meghirdetett iskolai pályázat szorgalmazza a Tanár-Szülő-Diák együttműködést, ezzel is formálva a jelen és jövő nemzedék környezettudatos szemléletét.

A kiemelkedően aktív iskolákat díjazzák Magyarország 19 megyéjében és Budapesten (összesen 20 intézményt).

A legaktívabb iskolák alapítványi támogatást nyernek, az országos viszonylatban is kiemelkedő 5 iskola pedig különdíjban is részesül,

amelynek keretében egy-egy iskolai osztály a hulladékkezelés különböző intézményeibe juthat el.

Szelektívhulladék-gyűjtési verseny

Az általános- és középfokú iskolák hagyományosan egy 5 hetes tavaszi szelektív hulladékgyűjtési versenyen is részt vehetnek, amely során minél több használt elem és mobiltelefon begyűjtése a cél.

Záró kérdőív pedagógusoknak

A Témahét szervezésével, tartalmával kapcsolatos online kérdőív fórumot teremt a pedagógusoknak a Témahéttel kapcsolatos észrevételeik, véleményeik visszajelzésére.

Almazöld konferencia és díjátadó

A Fenntarthatósági Témahetet követően a PontVelem Nonprofit Kft. olyan fenntarthatóságról szóló, tanévet lezáró, tapasztalatokat bemutató konferenciát szervez, amelyen pedagógusok, gyerekek és szakemberek egyaránt részt vehetnek. Tervezett időpont: 2023. június közepe.

A Fenntarthatósági Témahét a Köznevelési Államtitkárság megbízásból, a Kék Bolygó alapítvány támogatásával, több minisztérium, egyetem, szakmai és civil szervezt szakmai partnerségével a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében zajlik.