Recesszióba csúszott a cseh gazdaság

Prága villamos
Vágólapra másolva!
Technikai recesszióba került Csehország, miután a tavalyi utolsó két egymást követő negyedévben is csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez viszonyítva – mutatott rá a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) friss jelentésében.
Vágólapra másolva!

A CSÚ összefoglalója szerint a negyedik negyedévben a csökkenés 0,4 százalékos volt az előző negyedévhez viszonyítva, egy tizeddel rosszabb a március elején közölt, még részben becslésekre alapuló adatnál. A harmadik negyedévben a csökkenés 0,3 százalékos volt, míg az első két negyedévben mérsékelt növekedés volt negyedéves összevetésben.

Éves összehasonlításban a negyedik negyedévi GDP 0,3 százalékkal, egész évben pedig 2,5 százalékkal növekedett

– derül ki a vg.hu összeállításából.

Az ikonikus prágai villamos egyik szerelvénye: recesszió van Csehországban, de várhatóan nem tart sokáig Forrás: Pavels Dunaicevs/Shutterstock

Éves szinten minden negyedévben nőtt a GDP tavaly, de a növekedés üteme lassult – az elsőben 4,7, a másodikban 3,5, a harmadikban viszont már csak 1,5 százalék volt. Az éves szintű, 2,5 százalékos GDP-növekedés 1 százalékkal gyengébb eredmény, mint 2021-ben. A statisztikák alapján acnegyedik negyedévben és az egész évben is csökkentek a cseh háztartások reálbevételei és kiadásai. A Csehországban működő külföldi tulajdonú cégek adózás utáni nyeresége tavaly a GDP 6,2 százalékát tette ki, 300 milliárd koronát. Ebből az összegből a cégek 124 milliárd koronát újra Csehországban fektettek be. A CSÚ szerint az adatok a „külföldi beruházások magas nyereségességét" jelzik.

Általános elemzői vélemény, hogy a recesszió rövid életű lesz, és a cseh gazdaság az év közepétől kezdve már lassan növekedni fog.