Vágólapra másolva!
Arnold Schwarzenegger feltöltött egy videót a Twitterre arról, ahogy éppen az úttesten tátongó lyukakat tömi be Los Angeles egyik híres utcájában.
Vágólapra másolva!

A híresség a napokban a Los Angeles-i Brentwood utcáira vonult, hogy maga javítsa ki a téli viharok okozta kátyúkat az utakon:

A színészhez, korábbi kaliforniai kormányzóhoz, egy segítő is csatlakozott:

Schwarzenegger szóvivője, Daniel Ketchell elmondta, hogy a brentwoodi körzet lakói többször is kérték már a helyi önkormányzattól az utak javítását, eredménytelenül.

A videó a Twitterről:

A színész dühösen úgy nyilatkozott, hogy inkább saját maga állt neki a munkának, miután már három hetet várt a lyuk betömésére.

Múlt héten Karen Bass polgármester is elismerte, hogy városszerte példátlanul sok a sérült utca, és egyben előterjesztette tervét is az utak repedéseinek és kátyúinak mielőbbi eltüntetésére.