Nem fog örülni, ha megtudja, mit jelent ez a látványos ábra a világról

szén-dioxid, kibocsátás, ábra
Vágólapra másolva!
A világ lakossága évente mintegy 34 milliárd tonna szén-dioxidot bocsát ki. Egy friss elemzésben megvizsgálták, honnan származik ez a kibocsátás. Mutatjuk az adatok felhasználásával készített látványos ábrát!
Vágólapra másolva!

A világ összlakossága évente mintegy 34 milliárd tonna szén-dioxidot juttat a légkörbe. Egy kutató, Adam Symington pedig most egy látványos ábrán mutatta meg, hogy alakul a globális emisszió – írja a Visual Capitalist.

A vizualizáció nagy előnye, hogy Symington megoldása

lehetővé teszi, hogy ne csak a népességközpontokat, hanem a repülési és hajózási útvonalakat is lássuk.

Az összesítésből jól látszik, hogy a világ két legnépesebb országa, India és Kína jelentős szén-dioxid-kibocsátó. Kína egyedül felelős a globális emisszió mintegy 27 százalékáért.

Az is megerősítést nyert, hogy a nemzetközi hajózás hatalmas mértékben járul hozzá a kibocsátásokhoz. A Kínától keletre fekvő hajózási útvonalak és az indiai-óceáni útvonalak is nagymértékű, ezért látványos emissziót jelentenek.

Az Egyesült Államokban a legnagyobb szennyező területek a nagy népességű központok, például a Boston-Washington folyosó, az úgynevezett Bay Area, valamint a Nagy-tavak vidéke.

Az ország kevésbé sűrűn lakott középső részein az autópályák világítják meg az ábrát.

Közép- és Dél-Amerikában a Panama-csatornán áramló forgalom mutat jelentős kibocsátást. Délebbre pedig a nagyvárosok körüli régiók, illetve a partvidékeken koncentrálódó forgalom járul hozzá jelentős emisszióhoz.

Európában kiemelkedik Németország, amely a kontinens legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója.

2021-ben Németország közel 644 millió tonna szén-dioxidot engedett a légkörbe.

Szintén figyelemre méltó Olaszország, amely a második helyen áll. Emellett kirívó még az Egyesült Királyság, valamint a La Manche-csatorna mentén zajló kereskedelem emissziója.

Észak-Afrikában és a Közel-Keleten világosabb a térkép, ám néhány területen nagyobb emisszió összpontosul. Ilyen például Izrael, vagy Egyiptomban a Nílus és a Szuezi-csatorna vidéke.