Keresi a Diákhitel Központ a legolcsóbb számlákat kínáló bankokat

felvételi, egyetem, gimnázium, középiskola, oktatás, illusztráció, diákhitel
Budapest, 2020. február 2. A Diákhitel Központ Zrt. felirata a Residence 1 irodaházon, a II. kerületi Kacsa utca 15-23-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A Diákhitel Központ Zrt. pályázati eljárást indított stratégiai pénzintézeti partnereinek kiválasztására és általuk kedvezményes pénzforgalmi szolgáltatás biztosítására - tudatta az intézmény az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A pályázati eljárást a társaság a honlapján tette közzé. A közlemény szerint

a pályázati eljárás célja azoknak a pénzforgalmi szolgáltatóknak a kiválasztása, amelyek a Diákhitel Zrt. ügyfelei részére idén nyártól a legkedvezőbb számlavezetési szolgáltatást tudják nyújtani annak érdekében, hogy a hallgatók diákhitellel kapcsolatos költségei a háború és szankciók sújtotta nehéz helyzetben a lehető legalacsonyabbak legyenek.

A változás előzményeiről az Origo ebben a cikkében írt.

A Diákhitel Központ Zrt. felirata a Residence 1 irodaházon, a II. kerületi Kacsa utca 15-23-ban Forrás: MTI/Róka László

A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. 2001 óta működik. A legutóbbi, 2021-ről szóló beszámoló szerint a hallgatói hitelrendszer indulásától 2021. december 31-ig a szabad felhasználású Diákhitel 1 termékből 378.757-an részesültek és 341,8 milliárd forintot folyósítottak. 2021-ben 16,4 milliárd forintot folyósítottak közel 19 ezer Diákhitel 1 ügyfél részére.

A kötött felhasználású Diákhitel 2 termékből az indulástól 51.326 ügyfélnek 56,7 milliárd forintot folyósítottak. 2021-ben 16 ezer Diákhitel 2 ügyfélnek összesen 7,7 milliárd forintot fizettek ki.

A Nyelvtanulási Diákhitel és a Diákhitel Plusz termékből az indulástól 45.335 ügyfélnek összesen 22,3 milliárd forintot folyósítottak.

2021-ben Nyelvtanulási Diákhitel és Diákhitel Plusz termékből 7,9 milliárd forintot folyósítottak több mint 16 ezer ügyfélnek, illetve 1,1 milliárd forintot folyósítottak 1385 Képzési Hitel 1-et igénybe vevőnek, 0,2 milliárd forintot pedig 532 Képzési Hitel 2-t igénybe vevő ügyfél részére.