Megvizsgálták, hogyan állnak a magyarok az élelmi rostok fogyasztásával

rost
élelmiszer
gabonapehely
reggeli
étkezés
Vágólapra másolva!
A kiegyensúlyozott reggeli nemcsak finom és laktató, de fontos eleme a megfelelő napi rostbevitelnek, ami támogatja az emésztőrendszer egészségét és csökkentheti a krónikus betegségek kialakulásának esélyét. Ennek ellenére sem a magyar felnőttek, sem a gyerekek átlagos napi rostbevitele nem éri el a szakmai ajánlásoknak megfelelő mennyiséget. Március 7-e volt a gabonapehely világnapja, a dietetikusok pedig felhívják a figyelmet a teljes értékű gabonából készült termékek fogyasztásának előnyeire, mindemellett pedig tanácsokkal látnak el a teljes napi étrend rostdúsabbá tételére.
Vágólapra másolva!

A magyar lakosság élelmirost-bevitele jóval elmarad a szakmai ajánlásoktól, melyek szerint a felnőtteknek naponta minimum 25–30 gramm rostot kellene elfogyasztaniuk. A helytelen táplálkozási szokások már gyerekkorban megjelennek, a Nestlé Hungária országos, reprezentatív kutatása szerint ugyanis a kisiskolások közel harmadának a rostbevitele az ajánlás 70 százalékát sem éri el. A felmérésben résztvevő gyerekek mindössze 43 százaléka fogyaszt teljes értékű gabonát, a gyümölcs- és zöldségbevitelük pedig alig több, mint a napi 400 grammos ajánlás fele.

A Nestlé Hungária országos kutatása

A 2014-ben végzett, 4-10 éves budapesti és kecskeméti gyerekekre reprezentatív táplálékbeviteli felmérést 2021-ben kiterjesztve ismételte meg a Nestlé Hungária: ezúttal egy országos lefedettségű reprezentatív mintán. A kutatást az InsightLab Piackutató Kft., a naplók elemzését pedig a NutriComp Bt. végezte.
A felnőtteknek naponta minimum 25–30 gramm rostot kellene elfogyasztaniuk Forrás: Nestlé Hungária

„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megfelelő mennyiségű rostbevitel minden életkorban nélkülözhetetlen az egészség megőrzése szempontjából, hiszen szerepet játszik a bélflóra épségének, egyensúlyának megőrzésében. Valamint javítja az emésztést, fokozza a telítettségérzést, lassítja a szénhidrátok felszívódását (ezáltal segítve az egyenletes vércukorszint kialakítását), és hozzájárulhat az egészséges testtömeg fenntartásához, eléréséhez – sorolja a rostok pozitív hatásait a Nestlé Hungária dietetikusa, Sárga Diána.

A szakember hozzáteszi:

A kiegyensúlyozott táplálkozás a tudatos vásárlói döntésekkel kezdődik

„A helyes rostbevitel egyáltalán nem ördöngösség, hiszen már az is rengeteget számít a napi célmennyiség elérése szempontjából, ha a reggelinket rostdúsan készítjük el" – magyarázza a dietetikus.

Az első lépés tehát egy jó reggeli, ugyanakkor – a változatosság elvét tartva szem előtt – nem árt a nap többi étkezését is egy kis tudatosággal megtervezni.

Érdemes megtekinteni a különböző termékek csomagolásán található tápértékadatokat, és a rosttartalmat is figyelembe venni a napi menü összeállításakor. „Több-kevesebb élelmi rostot szinte minden növényi alapanyag tartalmaz, így a változatosság és a rendszeresség a legjobb stratégia a rostdús táplálkozás felé vezető úton – javasolja Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Így folytatta:

A rostban gazdag étrend a megfelelő bélműködés alapja

A táplálkozástudomány régóta kutatja az élelmi rostok szerepét az emésztés egészségében. Ma már bizonyított, hogy a vízoldékony rostok fogyasztása természetes és tartós táplálkozási megoldást nyújt emésztőrendszeri panaszok esetén is. A 100 százalékban növényi eredetű rostkészítmény, az OptiFibre (speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer) az egyedüli összetevőjét képező vízoldékony, részben hidrolizált guargumirostnak köszönhetően természetes megoldást nyújt bélmotilitási zavarok (székrekedés, hasmenés, IBS) diétás ellátásában és a bélflóra egyensúlyának helyreállításában.