Tudatos számlaválasztással évi több ezer forint is megtakarítható

adófizetés, adó, fizetés, pénz, gépjárműadó, illusztráció
Businessman hands holding coins, piggy bank and taking notes on blurry background white car model, financial business ideas for saving money to buy a car and insurance.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatosan nyomon követi és elemzi a banki ügyfelek által fizetett pénzforgalmi díjak alakulását. Ez alapján megállapítható, hogy jelentős különbségek vannak a bankok és számlacsomagok között, és a fizetett díjak akár évente is nagyobb mértékben változhatnak. 2021-ben volt olyan ügyfél, aki ötször annyit fizetett ugyanazokért a tranzakciókért, mint egy másik, hasonló fizetési szokásokkal rendelkező számlatulajdonos. Az MNB elemzései alapján azonban az is megállapítható, hogy a számlacsomag tudatos megválasztásával jelentősen csökkenthetők a költségek. Az ügyfeleket ebben segíti az évente kézhez kapott díjkimutatás, amit idén január végéig megkapott minden ügyfél, és ami tartalmazza a bankszámlához kapcsolódó minden lényeges költséget részletes bontásban. Ezeket az információkat felhasználva, az MNB megújult Bankszámlaválasztó programjával mindenki megtalálhatja a fizetési szokásaihoz leginkább illeszkedő számlacsomagot. A folyamatosan változó szolgáltatások, díjak és fizetési szokások miatt érdemes minden évben időt szánni annak felülvizsgálatára, hogy elégedett-e a bankja szolgáltatásaival és díjaival, amennyiben pedig nem, érdemes új számlacsomagra váltani az egyszerűsített bankszámlaváltás lehetőségével. Nemecskó István, az MNB elemzőjének írása a jegybank honlapján jelent meg, melyet most újraközlünk.
Vágólapra másolva!

Miért fontos a díjkimutatás?

Január végéig mindenki megkapta az előző évre vonatkozó pénzforgalmi díjkimutatást a bankjától, ami tartalmazza a bankszámlák és bankkártyák használata kapcsán fizetett összes lényeges díjat részletes megbontásban.

A díjkimutatást minden lakossági számlatulajdonos megkapja papíron vagy elektronikusan,

mivel minden magyarországi banknak kötelező azt elküldenie az ügyfeleinek. A díjkimutatás a netbankban legtöbbször a számlakivonatok, dokumentumok, kivonatok vagy a szerződések menüpont alatt található meg. Amennyiben egyik helyen sem található, és levelet sem kapott erről, érdemes felkeresni a bank ügyfélszolgálatát. A díjkimutatást mindenkinek érdemes részletesen is átnézni, mivel a díjak akár már az előző évhez képest is nagyobb mértékben növekedhettek, a díjemelések és a fizetési szokások változásától függően. Érdemes több szempontból is megvizsgálni a fizetett díjakat: összesen mennyit fizetettem, ez megfelel-e az előzetes várakozásimnak, melyek azok a szolgáltatások, amelyekért a legtöbb díjat számította fel a bankom. Főleg a tranzakciókért, például átutalásért és készpénzfelvételért fizetek, vagy a számla és bankkártya fenntartásáért (pl. számlavezetési díj, kártyadíj, internetbank), vagy esetleg az értesítési funkció- kért (pl. SMS díj). Azoknál a szolgáltatásoknál, ahol nagyobb költségek láthatóak, érdemes részletesen is megvizsgálni a fizetett díjakat és utánajárni, hogy egy másik számlacsomag választásával kevesebb lenne-e a fizetett díj.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Tudatos számlaválasztással és számlahasználattal csökkenthetők a költségek

Az ügyfelek egy részének jelentős költség a számlavezetés és az átutalás, pedig egyre több banknál elérhető alacsony számlavezetési költségű tranzakció alapú számla (ezek jellemzően alacsonyabb havidíjúak, de az átutalások drágábbak lehetnek), vagy ingyenes utalásokat tartalmazó csomagáras számla (ahol magasabb havidíjért cserébe ingyenes az utalás) akár feltételek nélkül. A díjkimutatás alapján érdemes megvizsgálni, hogy számlavezetésért és az átutalásokért mennyi volt a fizetett díj és hogy a bankolási szokásokhoz nincs-e kedvezőbb számla.

A legtöbb fizetési helyzetben már lehet elektronikusan is fizetni, így, mivel nem szükséges rend- szeresen készpénzt felvenni, a készpénzfelvételért fizetett díjak is csökkennek. Amennyiben mégis szükség van készpénzfelvételre,

érdemes nyilatkozatot tenni a banknál a havi maximum kétszeri, összesen 150 ezer forintig ingyenes készpénzfelvételről.

A limitek betartásával a készpénzfelvételen is lehetséges költséget megtakarítani.

Fizetett díjak megoszlása szolgáltatásonként Forrás: MNB

Olcsóbb bankkártyával évente több ezer forint is megtakarítható, miközben minden lényeges bankkártyás funkció elérhető ezekkel is

A bankkártyáért fizetett éves díj a teljes, bankszámlához tartozó költségek 13 száza- lékát teszi ki, így az ügyfelek által fizetett díj átlagosan 46001 forint volt 2021-ben. Az ügyfelek több mint negyede pedig 6000 forintnál is többet fizetett ezért a szolgálta- tásért, pedig sem bolti, sem online vásárlások esetében nincs különbség a különböző
típusú kártyák használati lehetőségei között. A legtöbb banknál már elérhető évi 3-4000 forintért bankkártya, így amennyiben ennél többet fizet valaki, érdemes részletesen megvizsgálni a számla- csomagokat és a különböző bankkártya ajánlatokat. Ezzel akár évente több ezer forintot lehet spó- rolni.

A bankok jelentős részénél a bankkártya éves díját akár 0 forintra is lehet csökkenteni, akár feltétel nélkül, vagy bizonyos feltételek teljesülése esetén, mint például, ha rendszeresen használják a bankkártyát, így érdemes ezeket az ajánlatokat is keresni.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik, lapozzon!