Kiderült, hogy munkájuk melyik részét tartják a legnehezebbnek a női sofőrök

Miért teszünk különbséget női és férfi sofőrök között?  autó kocsi vezető
Vágólapra másolva!
A március sok jeles napnak ad otthont, köztük a nőket ünneplő nemzetközi világnapnak. Azonban, ahogy több más vállalatnál, úgy a Boltnál is úgy gondolják, hogy a nők szerepének fontosságára máskor is érdemes felhívni a figyelmet. A cég az egész hónapot a nőknek szenteli. A vállalat dolgozói a márciusi kampány során olyan kérdésekre válaszolnak, hogy milyen női sofőrnek lenni, miért ezt a hivatást választották, milyen sztereotípiákkal kell szembenézniük, valamint mit tanácsolnának azoknak a fiataloknak, akik ezt a hivatást választanák. Munczig Marica és Gerecs Andrea az Origónak beszéltek arról, hogy milyen nehézségekkel, kihívásokkal találkoznak naponta, valamint miért döntöttek úgy, hogy taxisofőrként fognak dolgozni.
Vágólapra másolva!

A Bolt piacvezető európai utasszállító alkalmazás, amely utasok és sofőrök millióit köti össze világszerte, könnyebbé, gyorsabbá és megbízhatóbbá téve ezzel a városi mobilitást. Jelenleg Európa és Afrika 45 országában és 500 városában több, mint 100 millió ügyfél veszi igénybe a vállalat szolgáltatását – mutatja be magát a cég. A fuvarozással foglalkozó vállalatnál sok női sofőr vezet.

- árulta el az Origónak Munczig Marica arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen tapasztalatai vannak női sofőrként a cégnél. Munczig Marica arról is beszélt, hogy mindig is olyan munkát szeretett volna, ahol emberekkel tud foglalkozni, vezethet, illetve saját maga oszthatja be az idejét. Mivel a taxizás tökéletesen megfelel mind a három szempontnak, így nem volt kérdéses, hogy kipróbálja.

A képen Munczig Marica, női taxisofőr Forrás: Bolt/Lounge Communication

Gerecs Andrea már a Bolt előtt is vezetéssel foglalkozott. Elmondása szerint azért választotta a sofőr hivatást, mert kikapcsolja őt az autózás, valamint nagyon szeret beszélgetni is. A cégnél való munkája során pedig mindkettő tevékenységet egyszerre végezheti.

A megkérdezettek mindketten az éjszakai vezetést említették nehézségként. Gerecs Andrea emellett arról is beszélt, hogy időnként találkozni előítéletes utasokkal. Előfordul ugyanis, hogy egy-egy utas szerint a nők nem annyira jó sofőrök, azonban ennél nagyobb gondja nem volt.

Munczig Marica elmondta:

"Minden munkának megvan a nehézsége.

- fogalmazott.

A képen Gerecs Andrea, aki már a mostani munkája előtt is vezetéssel foglalkozott Forrás: Bolt/Lounge Communication

A vállalat biztonsági funkciója

A cég nagy előnye, hogy az applikáción belül a sofőrök igénybe vehetnek biztonsági funkciókat; vészhelyzet esetén az SOS gomb megnyomásával hívhatnak segítséget, illetve lehetőségük van arra, hogy megosszák az utazásukat egy külső személlyel, aki így nyomon tudja követni az utazást és meg tud bizonyosodni róla, hogy a sofőr biztonságosan megérkezett a célállomásra.

A megkérdezettek csak bátorítani tudják azokat a nőket, akik szívesen dolgoznának taxisként. Munczig Marica kiemelte, hogy „egy nő ugyanúgy meg tudja állni a helyét ebben a szakmában, mint bárki más".

Az utasoknak pedig azt javasolja, hogy az utazás végig mindenki figyeljen oda arra, hogy olyan állapotba hagyja maga után a járművet, amilyenbe ő is szívesen beülne.

Az utazás során fontos a kölcsönös tisztelet a sofőrrel – osztotta meg gondolatait a sofőr.

A címlapi kép illusztráció.